Elérkezett hát az 1. szülinapja ennek a kis garázdálkodó bajnoknak! Ahogy a képek mutatják, külsőleg hatalmas fejlődésen esett át, de ezt elmondhatom természetesen a jellembeli változásáról.

Mi gazdinövendékek voltunk anno és úgy hiszem, felnőttünk a feladathoz, akit úgy hívnak, Furmint!

Én túlságosan elkényeztettem, mert hagytam, hogy alattomosan a cuki fejével a rabszolgájává tegyen. Ennek korrigálásaképp elmentem egy „gazdiképzőbe”, amit magyarul úgy hívnak, kutyaiskola. De valójában ez inkább a gazdiknak szól, hiszen mi nem tudunk bánni helyesen a minket alázatosságra, türelemre, rendre és tisztaságra, elővigyázatosságra, fegyelemre, határozottságra, önzetlenségre, kedvességre, gondoskodásra, felelősségtudatosságra, kutyaként gondolkodásra, megfelelő kommunikációra és még sorolhatnám, mire is nevelnek ezek a szeretetre méltó lények! Számomra több-kevesebb sikerrel ment ez a képzés, és itt is szeretném megköszönni kedves oktatónknak a lehetőséget a különórákra, a segítsége nélkül a változások nem indultak volna el részemről. Furmint leginkább csak eltűrte a helyzetet. Megfigyelésem az volt, hogy habár a környezet –ahol a „képzés” ideje alatt tartózkodtunk- számára nem volt ismeretlen, de az életforma az eddigiektől teljesen eltérő volt. És az őt körülvevő emberek száma. És a nyüzsgés - amit még a kutyák részéről sem nagyon visel el- igen magas fokú volt. Így előjött belőle az agresszió. Valamint nem igazán tűri, ha ráerőltetjük a mi akaratunkat. Ez van kérem szépen, mi vagyunk a gazdák, elegem lett a rabszolgaságban töltött helyzetből és felmondtam. Olyan tulajdonságokat erősített meg bennem ez a képzés, amik valahol a mélyben megbújtak, és most csodálatos módon előtörtek.

Változások a következők: határozott időpontokban a napi séta beiktatása ( én ezt könnyen megszokom, de az ő részéről ez elég keservesen megy…:) ); napi kajaadag viszonylag határozott időben adása ( 1-2 óra eltérés szokott azért lenni..); az oktatáson tanultakat igyekszem alkalmazni, tehát figyelek az életmód-tanítás- viszonyrendezés egyensúlyára ( életmód- napi 2x 1 órát a parkban sétálunk, miközben játszik más kutyákkal, sokat sétálunk két különböző parkban is és ezen kívül az egészségügyi séták is benne vannak, tehát napi 4 séta minimum, hogy a lakásban ne legyen jelölgetés az ajtófélfákra; tanítás a séták végén jutalomfalatokkal már működik, sajnos nem minden esetben, de fogékony rá, ezt elértük, illetve a lakásban már nagyon ügyesen csinálja a feladatokat; a viszonyrendezéssel még vannak gondjaink, de azt gondolom, januárhoz képest sokat fejlődtünk!) A séták mostanra úgy alakultak, hogy reggel az ébredező Milánóban az első kotyogós kávék illatát lehet érezni a parkban, a déli/kora délutáni sétákon a második adagot főzik, majd a késő délutáni séta egy másik parkban zajlik, ott van az igazi buli Furmintnak, sok-sok rohangálás, ugatás, kövek gurigatása a hosszú orrával…ezután úgy néz ki, mint egy igazi kismalac. Tehát a sétáltatás, a tisztelet kivívása, a saját területem meghatározása azt gondolom, sikeres! Szép lassan, de kezdek rendes gazdi lenni.

Térjünk vissza a bejegyzésem címére. Szülinapos lett. Első szülinapos. Ezért megtisztelt minket azzal, hogy a frissen felhúzott ágyneműt megjelölte a reggeli ébredést követően. Igen, felmerül a kérdés, miért alszik velünk még mindig. Úgy történik a dolog, hogy van egy helye az előszobában, amit szerencsére nagyon szeret, és most már elég sokat alszik ott. De esténként a sötétben jó házőrzőhöz híven minden neszt, zajt, ami érdekes lehet, megugat. Ez este 11 és éjfél körül nem a legkellemesebb a szomszédoknak. A viták elkerülése érdekében a hálószobába is tettünk egy másik helyet, hogy ott aludjon inkább. Mostanra sikerült elérnem, hogy miután helyére küldöm, ott aludjon el. De óránként felébred, és így minden alkalommal odajön az ágyhoz. Én – mivel éberalvó lettem miatta- azonnal felkelek és a helyére küldöm, majd visszafekszik aludni. De mikor hajnali fél3- fél4- fél5kor felkel, nagyon nem kellemes ezzel szórakozni, így felveszem az ágyra és a lábunknál alszik el. Tudom, hogy ez helytelen, egyelőre ez a félmegoldás van. A visszaérkezésünket követően próbáltam az előszobai helyén altatni őt, de az ugatások és a felébredések miatt óránként ki kellett másszak hozzá. Ennek az lett a vége, hogy reggel fél7-ig ment a harc köztünk, hogy ki hol alszik, beraktam az ágyba, és végre tudtam egy rendes, szünet nélküli alvásban részesülni. A napom az ébredést követően úgy telt, mintha egy keményen átbulizott éjszaka lenne a hátam mögött. A hálószobai altatás mellett döntöttünk, küzdünk a fiatalúrral.

Tavaly májusban lettem gazdi, ő pedig gazdis. Azóta rengeteg örömteli és bosszantó, aggódó pillanataink voltak. Túlestünk hánytatásokon, egy lábtörésen, influenzán, komoly lázas állapoton, szőrtüsző atkán, ételallergián, kutyás harci sebeken, és az előítéletekkel is megküzdöttünk, úgy gondolom, nagyon nagy sikerrel, hiszen a parkban már úgy ismernek minket, mint a kedves gazdi és kedves bullterrier párost. A tapasztalataink által megtanultuk, mi a veszélyesnek és megengedettnek mondható játék számára, milyen kajákat szeret és miket lehet egyáltalán adni neki,mert van amire allergiás, milyen kutyákkal lehet ill. nem lehet összeengedni. A blognak és természetesen a „nagyszülőknek”, Andinak, Attilának köszönhetően megismerkedhettünk a testvérek gazdijaival és a folyamatos kapcsolattartás miatt megosztjuk a problémákat, tanácsokat kapunk és adunk egymásnak egymástól.

Ezt az üzenetet pedig közvetítenem kell:

„ Egyetlen pasi lévén szeretnék lánytesóimnak, Albának, Amy-nek, Zeldának és Zarának nagyon boldog bullszülinapot kívánni és további kellemes bull-éveket kívánok Nektek és türelmes Gazdáitoknak! És most alszom tovább! Pááá: Furmint”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.