Hogyan is foglalhatnám össze, hogy mi történt az elmúlt 2 hétben, ami nekem nyaralás volt, a Gazdiknak meg félig-meddig nyaralás? Azért csak megpróbálom.

Rákényszerítettek, hogy kibírjam ismét a 8 órás utat, amit Gazdifater nagyon jól levezetett. Párszor megálltunk, akkor én lelkesen elvégeztem az összes teendőmet, szaglászás, nézelődés, gyors pisi és esetleg kaki is. Viszont hiába próbáltak itatni, az nem jött össze nekik. Én rendre kiöntöttem a tálból a vizet. Enni ilyenkor kicsit nehezebben tudok. Főként mikor hazaindultunk, én még beteg voltam, fájt a torkom, és nem akartam egyébként sem enni. 3 napig nem is nagyon csúszott le a torkomon 2 maréknál több. De aztán jobban lettem. Bezzeg a Gazdi… Azt hitte, majd lepipál, ha ő is megbetegszik. Én augusztus elején kezdtem és összesen másfél hónapig voltam beteg. Ő meg 2 hét alatt kigyógyult. Valami idióta vírus fertőzött a négylábú ugatós-nyávogós barátaim körében, aztán valami másik féle is útjára indult, de az inkább a „gazdi-típusúakat” támadta meg lelkesen. Nagy igyekezettel, sok vitaminnal és ágyban fekvéssel, esetenként - az eldurvultabb állapotúaknál -gyógyszerrel meg lehet gyógyulni. De most már nem akarok beteg lenni, elegem van a pirulákból, a doki bácsiból, aki a fenekembe rakja a lázmérőt, megpróbálja a torkomat megnézni (de nem sikerült ám neki, mert én erős vagyok és ki nem nyitom a számat csak úgy akárkinek! Ha jön egy kis jutalomfalat pölö virsli/sajt/ kolbász, akkor rendben. Más esetekben hagyjanak békén! ) és még kapok injekciót is. Ilyenkor egyértelmű, hogy leugatok mindenkit, aki a környezetemben van. Gazdi sem érdekel.

1 hétig a Gazdi-családnál voltunk, de őket már ismerem régről, csak ritkán látjuk egymást. Mindig örülnek nekem. A rajongóim és ez jó. Sok pocaksimi jár, meg fincsi falatok. Van nekik 2 kutyájuk. Idősebbek nálam, de szerintük jó fejek. Próbáltam velük játszani, de olyan maguknak valók. Én is ilyen leszek, mikor megöregszem? Azért kétszer bandáztunk, élveztem!!! Az egyik szomszéd kutyái egy kisebb kirándulást tettek a környékünkön és a mi területünkre is bekacsintottak. Több se kellett nekünk, a többiekkel tartottam, mikor nekiiramodtak, hogy elküldjék őket a fenébe. De ez sajnos egy veszélyes projektnek indult, ugyanis a szomszédék kutyái már komoly vitába keveredtek a Gazdi-család kutyáival ( neveket nem említhetek a történetben a személyiségi jogok megsértésének elkerülése érdekében) és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a Gazdi-család egyik fele. Mikor Gazdi meglátta, hogy én is becsatlakoztam az elüldözésbe, ott hagyva a főzést, papucsban lenyomott egy sprintet, kieresztette a rekedt hangját és ordított, hogy ne menjek. Mert gáz lesz. Aztán jól elkapta a grabancom, felemelt a földről és elvitt onnan. A többiek már tapasztaltak voltak ez ügyben, bár a dolog nekik sem végződött volna jól. De egy kisebb kiabáláson és ugatáson kívül komolyabb esemény szerencsére nem történt.

A másik élményem az volt, mikor elindultunk az erdőbe sétálni, hogy felkutassuk a helyi gombaállományt. Szuper volt! Képzeljétek, azt a hülye pórázt végre nem kellett a testem körül éreznem. Utálom. Mindig csak arra késztet, hogy menjek. Pedig én úgy nem szeretek sétálni, ha rám erőltetik. Meg egyébként se viszem túlzásba a sétát. Azt mondja Gazdi, hogy kell. Mert egészségügyileg hol végezném a dolgomat, ha nem séta közben? Igaz, azért vannak előnyei is, olyan sok hír van ilyenkor, amit megosztanak a többiek. Azért az erdőben nemcsak az ugatósok járnak. Őzek, nyulak, rágcsálók stb. Aztán nekik is van mondanivalójuk. Én meg ilyeneket még nem ismertem ezelőtt. De ne térjünk el ennyire a tárgytól. A lényeg, hogy PÓRÁZ NÉLKÜL sétálhattam. Végig követtem Gazdiékat, mert ismeretlen terepen picit félek. Vissza-visszakacsintok mindig, hogy merre megyünk, hogy megjegyezzem az utat, ha esetleg elegem lenne a többiekből és haza akarnék menni. Idősebb társaim milliószor megjárták ezt az erdőt, ismerik, mint a mancsukat! De nekik is mindig tartogat valami újat a szagállomány, mint afféle hírújság. Kellemes őszi nap volt. A hőmérséklet már alacsonyabb volt a nyárihoz képest, így kaptam egy kis kabátot, hogy ne fázzak. Mert nem akartam sétálni a szeles, hűvös időben sehova. De amint felkerült a kabátom, mindjárt jobb kedvem lett! A séta alatt volt egy pont, amikor nem akartam tovább menni, megálltam, elbizonytalanodtam, nézelődtem, de aztán addig hívogattak, amíg úgy döntöttem, megyek tovább velük. Egyszer ők is megérdemlik, hogy elégedettek legyenek, mert hallgattam rájuk.

Ez idő alatt kicsit nosztalgiázhattam. Gazdival aludtam. Szerinte kitúrtam az ágyból. Meg azt vágta a fejemhez, hogy a párnáján aludtam, hogy nem tudott betakarózni rendesen, mert rátehénkedtem a takarójára, meg hogy bebüdösítettem a szobát (ugye az emésztésem, de ha szokatlanul finom falatokat kapok, én nem tudom kontrollálni, a bélrendszerem megsínyli néha). Bár ő nem érezte, mert beteg volt, csak a Gazdi-család többi tagja.

Aztán volt egy másik élményem is, ugyanis nekik van macskájuk. Most épp kettő. Az egyik nőstény (a fekete) nagyon szereti a macskahapsikat, ennek okán a végeredmény mindig változó számú, de ugyanaz lesz. De viccet félre téve ők is olyan antiszociálisak. Kezdjük azzal, hogy egymást sem bírják elviselni, külön helyen alszanak és esznek. Nőstények. Egy perzsa, a másik meg egy fekete utcai mix. De azért jól néznek ki a maguk módján. A perzsának van egy jó szokása. Ha úgy tartja kedve, befekszik a kutyaházba és nem engedi be a tulajdonosát. A fekete meg ajándék egereket hoz mindenkinek az erdőből. A rövid ismertetőt követően azt leszögezném, hogy én kedvesen, csöndesen, ugatásmentesen mentem oda hozzájuk, ezek meg lefújtak a macskaszájukkal és egy jobb-és balhoroggal közölték, hogy ne merjek közelíteni, mert csúnyább dolgokra is képesek. Realizáltam a dolgokat, akartam játszani, jófej voltam. Ők nem. De annyira nem, hogy beleettek a kajámba. Az én kajámba. De egy uralkodó nemhogy a Gazdifélék, még a nyávogósék szintjére sem alacsonyodik le, így nem foglalkoztam azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy ők bizony birtokháborítást követtek el. Viszont most ugorjuk vissza az ugatósok világába, nem a hisztis macskákról akarok beszélni, nem az ő nyaralásukról készül a beszámolóm.

Volt egy randim. Egy igazi randi. Félre ne értsétek, még nem vagyok abban a korban, hogy tényleg csajozzak, de Gazdi lebeszélt nekem egy találkozót. Persze a csaj (Süti) nálam idősebb volt, illetve volt egy felügyelőnk, ő egy igazi úriember volt ( Elvis). Süti annyira pörgött, hogy egy új fickóval lehet bandázni (nekem meg kell egy kis idő, mire feloldódom az új társaságban), ez a helyzet felbosszantott, így megmutattam, ki az úr a háznál és jól ráugrottam párszor és finoman jeleztem egy-két kisebb harapással, hogy egy kis nyugalomra van szükségem. Amúgy jó élmény volt, utána játszottunk picit és még kakiltam is! Szerintem találkozunk még!

Jártam a kis ország nagy városában, egy piciny kis lakásban, de annál imádnivalóbb helyen. Sok kábel, faajtó, gyorsan és könnyen koszolható márványpadló, és az a kanapé. Hát istenem, olyan kényelmes volt. Meg a szőnyeg. Ahogy az ébredés utáni hentergésemnél kellemesen végigsimogatta a hasamat, leírhatatlan. Mondjuk a fürdőben volt egy trükkös kis üvegfal, annak tutira mindig nekimentem. Mert átlátszó. Én meg a célra fókuszáltam, hogy minél több területet felfedezzek. De ebcsont beforr ( tapasztalat!), így nem éreztem semmi komolyabbat. Úgyis olyan keményfejű vagyok. Mikor kivittek sétálni Gazdiék, a kutyafuttatóban volt akadálypálya. Eleinte kicsit félve, de kiváncsian másztam fel a gerendára, aztán már póráz nélkül, magamtól is felmentem, bár kicsit megcsúsztam és akkor már nem akartam fentebb menni. Volt ott egy vizslaféle, aki az én saját rabszolga Gazdimat akarta ugráltatni, mindig odarakta a lába elé a labdáját, hogy dobja el neki. De Gazdi csak engem akart szórakoztatni, párszor mégis engedett az unszolásának. Jó móka volt abban a futtatóban lenni.

Utolsó állomásunkra, a Balatonra indultunk. Ez a terep már sokkal ismerősebb volt, a kert összes tujáját már hónapokkal ezelőtt felfedeztem, a madarak csicsergése, a fű illata, az almafa és végül a terasz mind jó emlékeket idézett fel. Megnéztük a tópartot, a közeli utcákban is kellett sétálnom, mondjuk ott a nádas illata izgalmas szagokat hozott. Jókat ettem, ittam. Gazdi vett kutyaszalámit, ami gyakorlatilag olyan, mint az alutasakos vagy konzerv kaja, amit én nem szeretek. Így ő ravaszan túljárt az eszemen és kekszet sütött belőle. Én meg egyértelműen befaltam az egészet. Az íze kifogástalan, bárányhúsból készült, egy kevés rizzsel és almával dúsították a gyártói. Azt is mondhatnám, hogy kifejezetten jó volt a fogyasztása. Ezen a nyaraláson nemcsak a Balatonon voltam, mert Gazdiék elmentek egy borkóstoló tivornyára, ahova én nem voltam hivatalos. Így egy egynapos panziózáson vettem részt. Habár nem kutyawellness volt, de mégis másnap, mikor megérkeztek értem, teljesen kisimultan üdvözöltem őket. Azt gondolom, el voltam kényeztetve. Állítólag jót ettem ( Gazdi szokásos véleménye szerint nem vittem túlzásba, de a napi adag azért lecsúszott) és jól aludtam. Amúgy pedig jól lepisiltem a takarómat, mert nem vittek ki időben pisilni. Mert ők nem ismerik az én szokásaimat. A lényeg, hogy nem volt rossz élmény! És mielőtt elfelejteném, kaptam szép nyakörvet és lett végre egy bilétám is, hogy tudják, ki vagyok, ha velem találkoznak!

Aztán meg sajnos véget ért a nyaralás és vissza kellett utazni, már megint az a 8 órás, „egésznapalvós” autókázás volt, de kibírtam. Este aztán nagy vacsorázás, futás a sarki füves területre és egy élvezetesen hosszú pisi, majd a régi, jól ismert futtatóban egy kaki és irány vissza a meleg lakásba játszani. Megsúgom, reggel óta Gazdi mellett fekszem. Mert nem volt hajlandó hajnalban felkelni, ezért megengedte, hogy befeküdjek mellé. Én meg azóta nem vagyok hajlandó megmozdulni. Hülye lennék, ha bármerre is mennék. Puha, meleg, fantasztikus érzés. Még nem pisiltem, nem ettem, nem érdekel semmi más. Kint esik, itt meg csönd és nyugalom, az orrom a meleg takaróban eldughatom. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy lassan véget ér a királyi bánásmód és le leszek kényszerítve egy egészségügyi sétára. Majd meglátjuk, ki nevet a végén.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.