Ahogyan máshol is, most itt is beköszöntött az ősz, ami leginkább a napfényes napok számának csökkenésével jár. Azaz leginkább esik és nagyon magas a páratartalom. A hőmérséklet elfogadható, és nem olyan alacsony, mint Magyarországon. Most pedig elég az időjárás elemzéséből, hisz’ mégiscsak egy hiperaktívnak cseppet sem mondható (mini!) bull terrierről szeretnék egy rövid jellemzést írni. Azért kezdtem az Észak-Olaszországi éghajlat elemzésével a történetet, mert ez kihat Furmint viselkedésére is. Leginkább alvással szereti tölteni a szabadidejét. Mert ugye főállású lakásrombolóként ismerhettük meg 5 hónappal ezelőtt. Amióta hazaérkeztünk, a sétálásról kb. hallani sem akar. Napi max. másfél órát képes a szabadlevegőn tölteni, és azt is inkább én akarom. Tegnap például majdnem elaludt a bolt előtt, miközben vártak rám Gazdifaterrel. Mert 2 órás séta volt. Meg is jegyeztem, hogy Furmint sétálási szokása olyan, mint a milánói időjárás. Vannak szép napok, de leginkább szar. Furmintnál is a sétálás van mikor jól megy, de leginkább a „nem akarok sétálni, és azt sem szeretem, ha húzol a pórázon”-típusú jeleneteket láthatnak az emberek az utcán. És mosolyognak, hogy nahát-nahát nem akar sétálni a nagyfiú megint? De mit mondjak nekik erre? Egy másik bullgazdával elég csak egymásra néznünk és már értjük is egy pillanat alatt, hogy miről van szó. Furmint korántsem az a „gazdisétáltatós” fajta. Ismerjük ugye azt a jelenetet, mikor a kutya nagy erővel húzza maga után a laza és nyugodt sétára kívánkozó gazdáját? Ez kéremszépen nálunk pont másként van. Már megszoktam. Ahogy az olaszok mondják: „pazienza…pazienza…pazienza..” azaz türelem, rengeteg türelem. Szóval jó móka a séta, de így, hogy Furmint 12 kg-s lett és lassan 8 hónapos, már nem engedheti meg magának azt a kellemes érzést, hogy felveszem a karjaimba és cipelem a parkig vagy vissza. Pedig olyan könyörgő tekintettel néz rám néha. De az elmúlt hónapok megedzettek a sétálás terén. Meg mikor a földre teríthető pelusról lefolyik a pisi, már nem robbanok szét a dühtől. Vagy mikor kiborítja a táljából a vizet és újra moshatom fel a padlót, amit azelőtt 10 perccel már megtettem az egész lakással együtt. Csak kicsit kiabálok. Mert nevelni kell. Nevelni muszáj. Nemrég büszkén mondtam, hogy milyen jó, hogy már nem alszik velünk a kis szaros. Ez a kijelentés teljesen módosult, mert a legutóbbi otthoni vakációzás alkalmával visszaszokott az ágyban alváshoz, de mi próbáltunk kemények lenni, nem engedtük fel. Erre fel az éjjel kis sunyi módon csak felugrott az ágyra és reggel már arra keltem, hogy a hátamba nyomja a mancsát és én az ágy szélén vagyok kifacsart pózban. Itt magasabb az ágykeret, így csak felteszi a két mellső lábát, de felugrani nem tud egyszerűen. Kivéve, ha nekifut. Akkor viszont elégedett mosollyal a pofáján elhelyezkedik az ágyban. Először csak a lábunknál van. De szép lassan, csendben az éj folyamán egyre fentebb helyezkedik, és a takarómat nem tudom megemelni, hogy magamra húzzam, mert vagy rajta fekszik, vagy egyáltalán meg sem tudok mozdulni, mert el van zsibbadva mindenem, mert őfelsége rajtam tehénkedik. S ha veszem a bátorságot azzal kapcsolatban, hogy megmozdítom és arrébb tolom, egy olyasféle szemrehányó tekintetet kapok, amitől a madagaszkáros gonosz nénike is elszégyellné magát.

Az alvás már kiskölyökkorában is nagy kedvence volt, ezt ez a kép is bizonyítja. 

Az étkezési stílusa semmit sem változott, csak az elfogyasztott étel mennyisége pozitív irányba. Ízlik neki ez a száraztáp. Meg a kiegészítő falatok, mint például különféle finom sajtdarabok, sonkabőr, grillezett lazac bőre, alma, kis főtt krumpli falatkák, sütőtök, tészta is jöhet minden mennyiségben (úgy nyelte a spagetti tésztát, mint kacsa a nokedlit). De az evés és ivás előtti meditációs gyakorlat elmaradhatatlan. Van, amikor sikerül teljesen elmerülnie a gondolataiban, és csak egy tapssal tudom kizökkenteni.

Változás állt be viszont a játékstílusában. Nagyon szereti a labdával apportírozást. Tízből 7x visszahozza a labdát, aztán a hangulatától függ, hogy folytatjuk-e a játékot. Kis jutalomfalatokkal tanítgatom, és úgy tűnik, szorgos kisdiák. Még a parkban nem próbáltam az oktatást mostanában, de régebben mindig érdekesebb volt a többi kutya és a szagok, mint az én jutalomfalatom. Sőt mi több, az egyik kutya kikapta a kezemből a zacskót, amiben a jutalomfalatok voltak, mert megérezte a szagát. Úgyhogy ezzel vigyáznom kell a továbbiakban.

Amire iszonyatosan kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, mikor eléri az ivarérett kort. Vajon kicsit több aktivitás lesz az életünkben? Esetleg a nyugodt, higgadt, már-már öreg urasan viselkedő Furmintból egy bohó tini lesz, aki minden csaj után rohanni fog? A nagykönyv szerint 8 hónapos korukban válnak ivaréretté a hím kutyák. De ismerve Furmintot, aki szerintem a többi kutya szokásaitól eltérő viselkedést mutat, ez akár ki is tolódhat. Hamarosan megtudjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.