Az elmúlt megfázásos időszakot követően és az antibiotikumos kúra után kicsit fellélegeztünk, hogy végre rendben van a lába és tüdeje is. Sok sétálás, sok játék volt mostanában, és Furmint rabszolgáinak robotolósabb napjai. Tehát most nemcsak Gazdifater dolgozott a finom falatokért, hanem én is. Bárcsak örömmel mondhatnám, hogy szívesen eszi, amit adunk neki. De mint akit kínoznak, ül a tálja előtt és szomorúan nézi azt. Már-már komoly meditálásnak is nevezhetnénk, és mikor 5 perc csöndben ülés után végre belenyal a vizébe vagy elropogtat egy-egy falatot, akkor boldogan sóhajtottunk, hogy mégiscsak életre való ez a kutya. Ezt persze mindennap eljátssza, és rendszerint a vacsoraidőnkben jön meg az étvágya. Viszont akkor bepótolja a reggeli adag elmaradását, én pedig jó rabszolga lévén inkább adok még neki kaját (tudom, ez gazdiság szempontból abszolút helytelen), szeretném, ha egy kicsit hízna.

A napjaink azonban mégsem nem telnek egyszerűen, mindketten picit megfáztunk Gazdifaterral, én rengeteget köhögök. Tegnap éjjel Furmint szipogására figyelmes. Majd köhögés és krákogás. Ma pedig kifejezetten fáradékony volt, sokat aludt és az étvágya az átlagosnál is rosszabb volt. A szájszaga pedig olyan, mintha egy döglött nyulat evett volna, ami már 3 napja a fogai közé ékelődve még poshadt volna tovább. Szóval a holnap reggelt a doktor bácsinál kezdjük, nem szeretnék újabb komoly lázas és köhögős éjszakát. És véletlen összefutottam a dogsitterrel, aki ismét felajánlotta, hogy elkísér minket az ő állatorvosához. Egyébként is el szerettem volna vinni, mert nagyon hullik a szőre és pici kiütései is vannak. Lehet, hogy az ételére allergiás és a fűben fekvés miatt pedig kijönnek a pici pöttyök a hasán. Olyan szőrmennyiségtől szabadul meg a mi kis drága dögünk, hogy lassan fehér takaróként borítja a padlót…Ez persze kissé kisarkított mondat, arra akarok utalni, hogy szokatlanul nagy szőrözésnek vagyunk tanúi.

Az eddig eltelt 2 hétben sok kedves játszópartnere volt a rosszcsontunknak. A legviccesebb játék egy német doggal volt, hatalmas, mafla kutya fülét próbálta megharapni. Csak úgy csattogtak az állkapcsai, szerettem nézni kb. 3 percig, de mikor a dog a szájába vette Furmint egész testét, akkor azt mondtam, hogy vége a vicceskedésnek, közbe kell lépnünk mindkettőnknek a másik gazdával. Meg is szakítottuk a mulatozást, mert csak rossz vége lett volna. Ez a szituáció előfordult egy csehszlovák farkaskutyával is ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Csehszlov%C3%A1k_farkaskutya ), aki – habár kölyök még- 5 hónaposan képes volt elég komolyan harapdálni Furmintot. Majd odacsörtetett még egy ilyen farkaskutya ill. két bordeaux-i dog (http://hu.wikipedia.org/wiki/Bordeaux-i_dog ) és engem onnantól kissé a szívbaj kerülgetett. Ha bármelyik is ráugrik Furmintra, percek alatt komoly bajok lehettek volna. Sok kan kutya nem jön ki jól a játékokból és valaki biztosan megsérül. Mikor kiemeltem a huncutkámat a nagy társasági élet közepéből és kb. elvonszoltam őt úgy, hogy a farkaskutya szájában volt a kis combja, mindenki hülyén nézett rám, hogy ugyan miért viszem el őt, mikor olyan jót játszottak. Megfogtam a kis testét, úgy vert a szíve, ijedt volt a tekintete, azt hiszem, jól döntöttem. Akárhova megyünk itt a kutyafuttatókban, valaki mindig kitúr minket és nincs több játék és ezért azt a taktikát követtem már, hogy olyan helyre vittem, ahol inkább a kisebb testű kutyák vannak, ill. először kerítésen keresztül szaglászás, és csak ha minden rendben van és szimpatikusak egymásnak, akkor mehet a móka! Fontos a szocializálás, de nem szeretném, hogy rossz dolgokat tanuljon el a többiektől. Egy alapvetően nyugodt természetű kis lény, aki nem mászik rá egyből a többiekre, nem ugrál rájuk, óvatosan kipuhatolja, hogy van-e kedvük játszani. De már olyan sokszor volt rossz élménye, s bár rabszolga lévén csak az ő kénye-kedve szerint kellene eljárnom, ebben azonban mégis átveszem a stafétát!

Minden kutyás és kisgyermekes ember tudja, hogy mennyire könnyen lehet szóba elegyedni a kutya vagy a baba miatt az emberekkel. Furmint látványa mindig kivált az emberekből valamilyen reakciót. Már nem tudom eldönteni, melyikből van több. Mikor kinevetik és fújj-olják, vagy mikor az utca másik végéről ordítva jönnek oda, hogy mennyire cuki és édes és gratulálnak és ne adj’Isten még a nevét is tudják. Miatta sok emberrel ismerkedtem össze, így már a környéken viszonylag ismerjük egymást a gazdikkal. Van, akit egyenesen elkerülök, mert idegesítően sokat beszél, van, akit azért, mert csak nyaggatja és összefogdossa az én kis uralkodómat. Van, akinek a kutyája ugrálja össze és folyamatosan meg akarja hágni, és Furmint pedig teljes belenyugvással állja a sarat az ilyen szituációkban. Van, akit pedig én nem bírok elviselni, mert bunkó, mert beszól, mert feleslegesen véleményeket és „tanácsokat” oszt. DE kivételek vannak. És jó, hogy vannak. Emiatt ismertem meg a kedves, aranyos dogsittert, egy több nyelven beszélő intelligens bácsit, a szomszédjainkat, és a hétvégén egy csudajó gasztronómiai dolgokat árusító puglia-i boltost, akinek a boltjába mindig is be szerettem volna menni, amióta itt lakunk, mert a bolt melletti parkba járok futni. Mivel megálltam a kirakatát megnézni, Furmintot észrevette, azonnal szóba elegyedtünk. A vége az lett, hogy megkóstoltatott velem reggel fél10-kor 1 dl vörösbort ( Uva di Troia, 13%), csinált egy mortadellás szendvicset, majd kaptam egy isteni espresso-t a végére, hogy teljes legyen a kép. Mindezt csak azért, mert elkezdtünk beszélgetni Furmint miatt. Én cserébe vittem neki a fincsi kecskeméti kolbászból és a húsos szalonnából, nem tudom, milyen egy olasz olyan olasz ízlése, akinél nem lehet füstölt kolbászt kapni. Remélem, azért ízlik neki. Majd hamarosan beugrom egy gyors véleménycserére!

Nem szabad nem megemlítenem azt a fantasztikus tapasztalatot, mikor Furmint a büdös, nyálas, szárított bőrből formált csontját rágja boldogan, főként az öledben. És erre most még rájátszik a szájszaga is. Illetve egy kis takonymennyiség. Ekkor érzem azt, hogy jó érzés gazdinak lenni, de az még jobb, mikor ezeket nem tapasztalod meg. Vagy a kakában turkálás. Vajon kijött az a műanyag, amit múltkor nyelt le? Esetleg az a cérnaszál, amit a törölközőből húzott ki? Vagy a spéci zacskó széle, ami szintén szövet? De a legszebb, mikor egy olyan dolgot veszel észre a kakiban, amire nem is számítasz, mert nem tudtad, hogy azt is lenyelte. Szerencsére eddig csak a játékok darabjait találtam meg benne.

Azt hiszem, betegségekből és kakitakarításból profi leszek az évek alatt. Jól megnevelt és megedzett már minket Furmint úr! De mindig tartogat valami újdonságot a tarsolyában.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.