Kérem szépen, megkezdődött. Méghozzá gondolok itt a lustulás és alvási mennyiségi inváziószerű növekedésére. Ezt produkálja Furmint az elmúlt 1 hétben, bár kicsit beerősített főként az utóbbi 2 napban. Itt arra gondolok, hogy képes az esti 10 órás lefekvést követően másnap délután fél kettőkor felkelni, persze egy – egy éjszakai pisilésre azért kicammog, de javarészt inkább fekve, orrot letakarva és horkolva tölti el a pásztorórákat. Bevallom, eleinte kezdődő depresszióra gyanakodtam. Az időjárás cseppet sem mondható örömteli, szabadtéri kikapcsolódásra hívogatónak. 3 napja esik. Ha esetleg el is áll, maximum egy- másfél órára. Az az igazság, hogy ezt még egy kétlábú halandó sem tudja elviselni egy könnyen. Tegnap előtt próbáltam levinni őfelségét az ébredést követően, ez abban nyilvánult meg, hogy a régi „szép” időkhöz hasonlóan elrángattam a parkig. Szakadó esőben. Esernyő bal kézben, kutyát jobb kézzel rángattam, ő meg az erkélyekkel fedett járdaszakaszon - siralmasan szenvedő tekintetet vetve rám- jött mellettem a füves szakaszig. Megjegyzem, ez a távolság kb. 100 méter, a megtett idő 5 perc volt. A látvány pedig a járókelők szokásos öröme lehetett. Ilyenkor egy alantas vigyorral az arcukon megkérdezik, hogy kölyök még? Jaj, szegény, miért nem akar menni? Én pedig a szintén szokásos mondatommal reagálok. Igen, kölyök. Azért nem akar menni, mert utálja az esőt, és ilyenkor nem hajlandó az ágyból, sőt, mi több, a lakásból sem kijönni. Mikor aztán tegnap előtt hajlandó volt a parkban póráz nélkül (!) mászkálni és a többi kutyapajtással játszani, meséltem a gazdiknak, hogy Furmint nem kelt ki az ágyból fél 2 előtt. Szemek kikerekedve, szájak tátva…Majd elkezdték szidni a sajátjukat, hogy bezzeg azok már hajnali ötkor nyivákolnak az ágy szélén, hogy vigyék le őket pisilni és közben dicsérik Furmintot, hogy milyen rendes. Arra azonban nem gondolnak, hogy míg ők csak leviszik a kutyájukat a parkba, ahol azok elvégzik az egészségügyi frissítést, az enyém a lakásban a pelenkájára pisil (vagy mellé), nekem többet kell utána takarítanom, nekem kell vele végigszenvedni az utcán a háztól a parkig. Az én hibám az, hogy még nem teljesen szobatiszta? Igen, részben igen. Mondjuk én sem tudok felkelni olyan korán. Éjjel 3kor hogy menjek le megpisiltetni a kutyát? ( Általában az idő tájt jön rá a dolog.) Esőben egyenesen katasztrófa a dolog. Tegnap este szintén bepróbálkoztam azzal, hogy leviszem a kutyát legalább egy friss levegős kakálásra, ugyanaz a jelenetsor zajlott, mint amit fentebb írtam. Azzal a különbséggel, hogy nem vittem kakafelszedős zacskót. Volt nálam zsebkendő, így jobb híján azzal oldottam meg a dolgot. ( Mellékes hozzáfűzés, amikor volt egy alkalom a sok közül, kakászacskós megoldással dolgoztam természetesen, viszont az utolsó pillanatban, ahogy épp lezártam volna a zacskót, Furmint majdnem elrántott egy másik kutya miatt, a pórázt pedig sikerült belenyomnia a folyékony kakiba…nagyon nem tetszett a dolog. Utána meg még 1 órát voltunk lent játszani este 10-kor a többi kutyussal, én a kezemben szorongathattam a kakás pórázt. Felejthetetlen élmény volt.

Ez a tél nemcsak a henyélésről szól, hanem a kamaszkorról is. 8 hónapos elmúlt a fiatalúr, és ezzel együtt jár az is, hogy egyre szemtelenebb. Elsajátította az „ágyra egyedül is fel tudok ugrani” képességet, ennek köszönhetően valamelyik este Gazdifater nyakában landolt. Illetve ha felugrik, boldogan hempereg végig az ágyon, vagy körbe-körbe ugrál, hangosan, láthatóan örömteli „mosollyal” a pofáján. És ha véletlenül nem jöhet fel az ágyra, a szobába nem jöhet be, a fürdőszobába nem jöhet be, akkor azonnal jön a hiszti, hogy pedig ő aztán mindenhol ott akar lenni. Két megoldás van erre, de igazából csak egy lenne a helyes! Azaz nem foglalkozni vele és befejezi majd a mérgelődést pár perc elteltével. A másik pedig az, ha este 11-kor vagy éjfélkor áll neki ugatni, azonnal felkapjuk az ágyra. És ezzel el is rontjuk az addigi erősködésünket. Nem beszélve az ágyneműn megszámlálhatatlan mennyiségű fehér szőrszálakról (napi 2x rázom ki az ágyneműket, mert a lakásba szálló por és Furmint szőrszálainak mennyisége versenyezhetne egymással).

Immáron harmadszorra történik meg az az eset, hogy mikor a nagyobb parkból hazafelé tartunk, Furmint teljesen megbolondul, ráharap a cipőmre, a bokámra, a térdemre, a kabátomat húzza, majd mikor próbálok rászólni, még morog is, néha vicsorít és mérgesen ugat. Hiába csitítom és nyugtatgattam simogatva, vagy akár hiába csaptam a fenekére, semmilyen megoldás nem vált be, csak az, hogy felemeltem a kezembe, és vittem pár száz métert, majd letettem és akkor megnyugodva tudtunk tovább menni hazáig. Ezt a jelenetsort csak a környék egy bizonyos részén csinálja, bizonyos utcákban. Még nem sikerült rájönnöm, mi lehet az oka. De az biztos, hogy ez nem normális. Akaratos lett, és ez idáig nem voltak ilyen kirohanásai. Erre majd szeretnék tanácsot kérni a „nagyszülőktől”, hiszen ők jobban ismerik a fajtát. Hierarchiagondok állhatnak a háttérben megérzésem szerint.

Ugyanakkor sokkal közvetlenebb a nagyobb kutyákkal szemben, de ha a játék egy kisebb harccá fajul, akkor azonnal a földre veti magát, vagy a lábamhoz rohan. Meg arról se feledkezzünk meg, hogy most jött el a „lánykeresős” időszak. Ehhez kapcsolódóan egy kifejezetten vicces esemény történt múltkor, egy anyakutyust hozott le a gazdája, hogy kicsit felfrissüljön a sok etetést követően. Furmint megérezte a kutyus szagát, azonnal odarohant, de nem a csajos ismerkedést szerette volna véghezvinni, hanem szeretett volna ő is egy kis kutyatejhez jutni…Először elcsodálkoztunk a gazdikkal, majd nevettünk egy hatalmasat a látottakon. Esküszöm, kap rendesen a kutya enni, nemcsak egyfajta ételt, nemcsak száraztápot, de néha az átlagon felüli, különleges ízekre vágyik. Esetleg egy kis nosztalgiázás volt ez neki. Egyébként az étvágya és az étel mennyisége a duplájára növekedett. Hízik, de izmosodik is. Ha kint vagyunk és elemében van, rengeteget fut.

A vízivási technikája nem javult, tegnap este az egész tálat kiöntötte ( kb. 5 liter vízzel volt tele), a kaját a táljából folyamatosan kiszedi, kiönti. Nem értem, miért nem jó neki ott, ahol van. Emiatt is sokat vitázunk vele. Muszáj. Egyébként nem igazán szedett szét az utóbbi időszakban semmit, csak Gazdifater frissen vásárolt papucsát, a melegítőmet, a pizsamámat és az ágyneműket pedig kicsit kilyukasztotta. De a többi bullhoz képest ez még mindig semmiségnek számít.

Összességében mondhatom, nem annyira rossz kutya ez, csak nevelésre szorul. De hát az meg ugye rajtam múlik. A többi kutyussal összehasonlítva még mindig Furmint mondható a legnyugodtabb, legkedvesebb kutyusnak eddig. De várjuk ki a végét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.