Mikor úgy kezdődik a napom, hogy elgondolkodom, hogy vajon miről is írhatnék, biztosan mindig történik valami érdekes. Ez az elmúlt 3 hosszú napban is így volt. Újdonságok Furmint háza táján, hogy most már van ún. háza. Saját kis lak, amiben tudjuk még repülőn is szállítani ( feltéve, ha akarnánk és ha lehetne,de a fapados járatok sajnos ezt nem teszik lehetővé). Amikor az doki bá közölte, hogy bizony a furmintoskodást egy időre fel kell függeszteni és ketrecbe kell szorítani az energiáit, elszomorodtunk, de megfontoltuk, hiszen eddig nem volt ketrecünk, amiben az autózás során kényelmesen elfeküdhet. Így gyakorlatilag ’orvosi utasításra’ (is) beszereztünk egyet. A színe nem a legszebb, két árnyalatú (tökre semleges) szürke, megtörve néhol egy-egy napsárga kapoccsal és persze a fém rács, ami ajtóként szolgál. Ami szimpatikus benne, hogy forgókereket tehetünk az aljára, és húzhatjuk magunk után, mint egy bőröndöt, ill. van a tetején két tároló rekesz, az egyikbe egy kis itató/etetőtállal, ki mire szeretné használni. Bővebben a képek mesélnek. A saját, piros vászon lepedőjét tettem a „bejárat” elé, mint valami vörös szőnyeget, erre mit csinál? Rápisil…pedig a szobaajtó nyitva, a földön a pelus ( mert ugye nem vihetjük le őfelségét). Az a gyanúm, hogy ez valami területmegjelölés-féle lehet, de még nem a férfiasabb, hormonális formából, hisz az a rossz szokás a kutyabéli elméletek szerint csak 8 hónapos kortól érkezhet, persze ez nem általános.

A fiatalúr elfoglalta a lakot, mielőtt még beletettem volna a kényelmet fokozó 2 takaróját és a nagy sikert arató szárított bőrből készült csontocskát. Már ebből is két méret van, az egyik még nem egyszerűen harapható, és 3x akkora, mint Furmint feje, de ezt is örömmel konstatálta és elhurcolta, mikor átadtuk neki. Hogy egy kicsit megszeresse ezt a fura műanyag dobozt, néha ott adok neki kaját, és rácsukom az ajtaját, mert szoknia kell a bezártságot, ha egy hosszabb utazásra megyünk. Ez idáig összesen fél óra volt, amit teljesen egyedül töltött, minden nyikkanás nélkül. Egyre többször kell betegyem a ketrecbe, mert a porszívózás és felmosás, vagy akár a fürdőszoba takarítás nem tartozik az ő feladatai közé, és ezt nem képes felfogni, hiszen egy igazi rabszolgatartónak mindent szabad…De ami a rabszolgáknak jutott, abba neki nem kell beleszólnia. Meg tudjuk mi ezt oldani….ő csak gyártsa tovább a kakikat, pisiket, a gyors vízivásból visszaöklendezett vizes-nyálas folyadékot a lakásban bárhol és az akadálypályákat a különböző helyiségekben. Mi pedig majd okosan, csöndben, gyorsan rendet teremtünk. Ő ezt másként gondolja, a káoszban látja át az igazi rendet.

A hétvégi kis túránk során nemcsak a ketrec beszerzése történt meg, hanem a szükséges rovarirtót vásároltuk meg, ami az egész testét védi a szúnyog, kullancs és károkozó egyéb ellen ill. csonterősítő calcium-ot kapott. Szerettünk volna féregirtót venni, de én rossz rabszolgaként nem írtam fel az orvos által ajánlott tablettát, és csak hebegtem-habogtam az áruházban félig olasz, félig angol szavakat használva. Az eladónő pedig úgy ahogy megértette, de aztán nem jutottunk előrébb. Béna vagyok. Ez van, beismerem… Ettől még nem szabad elfeledni, hogy be kell neki adni a gyógyszert, hiszen a szívférgek és bélférgek bárhol megtalálhatóak, a gonosz szúnyogok pedig nem válogatnak, hogy vajon melyik husi finomabb, melyik vér a kellemesebb, melyik szív a legkényelmesebb a kis mocsok lárváknak.

Van egy új – kifejezetten káros- szokása Furmintnak, amit nem értek, miért pont a lábproblémák idején sikerült kifejlesztenie. Ez pedig az ugrálás, gyakorlatilag akárhova. Az ugye mindenki szeme előtt dereng, hogy egy kutya bánatos, de cuki szemekkel néz rád, miközben te eszel, vagy állsz a konyhában és készíted a vacsorádat, majd ő úgy dönt, hogy rád ugrik, hátha elejtesz neki egy finom falatot? Ő ezeket az ugrálásokat nemcsak a kuncsorgás idején csinálja, hanem gyakorlatilag bármikor, bárhol. Persze, most jönne az olvasó részéről a tanács, hogy ilyenkor forduljunk el a kutyától, ne foglalkozzunk vele és abba fogja hagyni ezt, mert a nagykönyvek ezt írják. Próbáltam, nem egyszer, mégsem fejezi be. Csitítottam, rákiabáltam, leültettem, néha lefogtam (amikor nagyon behergelte már magát), de egyik sem működik. De nyugi, kaját nem kapott tőlem. A másik – egyébként látványilag nagyon szórakoztató- szokása az ugrándozás. Képzeljétek el, ahogy egy nyuszi és egy kenguru ugrik, ezt keverjétek össze és megvan a Furmint- féle nyuszizás. Így neveztem el ezt a fajta mozgáskoreográfiát, hisz inkább a nyusziugrásra hasonlít. Bár,ha a fejét nézzük, belekerül a kenguru…A járására pedig egy kitűnő animációs filmből tudnék egy jelenetet példának hozni, ez pedig a Macskarisztokraták. Ebben a 2 liba megtanítja a cicákat a libasorban menetelésre, így megy el a 2 felnőtt és 3 kölyök macsek Párizsba a vén libákkal..Aki nem látta, sürgősen pótolja, mert így megismeri a furmintos sonkázásos járást. Azért sonkázásos, mert viszi a kis hátsó lábait ( a kis sonkáit) céltudatosan előre, miközben a szájában valami olyan dolgot rabol el, amit nem kéne…Biztos más gazdialattvalónak is vannak ilyen kifejezései a kutyájára, nekünk egyre több. Ránézünk erre a fehér, tömény huncutságra, és olyan sok vicces dolgot csinál, hogy sikerült ezeket a nyelvezetünkbe kreálni.

Majd’ elfelejtettem, Furmint a sok rágcsálnivalón kívül kapott egy labdát. Az itteni supermercato-ban lehetett pontokat gyűjteni, és 2 méretben egy különkiadású, kifejezetten a foci VB emlékre gyártott focilabdákat lehetett vásárolni. Nagy nehezen összegyűjtöttük a pontokat és épp egy kicsit ráfizetve megvettük a dögnek a játékot. Vártam a pillanatra, mikor odaadhatom neki, de óvatosnak kellett lennem, hiszen ha egyszer beindul a bulltanker, az nem áll meg és rombol, ergo hipersebességre kapcsolva kergeti a labdát, hogy szét tudja harapni. A külső felületét már sikeresen megkóstolgatta, és a tipp, hogy rohan a labda után, természetesen bejött. De, mint tudjuk, sérült lábbal csak óvatosan lehet járkálni, inkább elvettem tőle, mert teljesen begőzölt, ilyenkor a fülei bevörösödnek, az orra is kipirosodik az izgalomtól. Muszáj volt lenyugtatni. És a boldogabb időkben majd újra megkapja ezt a szétrágnivaló labdát.

„ Héé, többiek!!! Jól vagyok, épp fetrengek az ágyban, meditálok és addig nyújtózom, amíg a takaró ér szó szerint (tiltott terület, szeretem, hehehehe…) Ezek a kétlábúak azt hitték, hogy majd ők szépen betuszkolnak abba a dobozba, de megelőztem őket! Jól benézték, hahahaha…De később sikerült az egyiknek, annak a szőkének, aki néha kiabál velem, ha valami őrültséget csinálok, mármint szerinte őrültség, ha egy kicsit megkóstolom a tesójától kölcsönkapott könyvet, vagy a zokniját. Én jó poénnak veszem az egész ittlétet..főznek,mosnak rám, takarítanak utánam…csak rájuk nézek a pokolian jó tekintetemmel, és máris elolvadnak…szokták egymás közt mondogatni, hogy nem kéne úgy ugrálnunk, ahogy ő ugat…de pölö mikor pisilnem vagy netán ’nagydolgoznom’ kell, mit tegyek, még szép, hogy rájuk ugatok, hogy engedjetek már, sürget a természet…Ha éhes vagyok, amiatt nem kell ugatni, tudja a szőke, mikor jön el az etetés ideje, ebben legalább jó! Mert azt hiszi, hogy vékony vagyok…mondjuk a reggeli-déli-esti outputolás után könnyebb vagyok tíz dekával, az is biztos... ”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.