Régen írtam már erről a kis – bocsánat- nagy szarosról, hogy itt az ideje egy hosszabb időt felölelő beszámolónak!

Jelenlegi adatok:

kor: 14 hónap

súly: 14,5 kg

neme: hím (de még mennyire)

aktuális becenév: „pisikirály” a büdös

egyéb jellemzők:

2 fül, 4 láb, malacfej, patkányorr, makacs agy…széles vigyor kísérte kövek a szájban ( lassan már sziklakertet csinálhatok, annyit hordott fel a parkból), apró darabokra rágott és kihányt fadarabok, műanyag játék-miszlik darabjai emésztetlenül ( input-output irányból távozva).

Olyan fejlemények vannak, mint például nem alszik már velünk több, mint 1 hónapja, két helye van, az egyik az előszobában, ahol általában napközben fekszik, mikor nem vagyunk itthon és a másik a hálószobában, ahol éjszaka szépen bevonul és ott horpaszt jó esetben reggelig. Megtanult viszonylag normálisan (kevés pancsolással) inni a táljából, főtt húst nagyon szereti ill. az idénygyümölcsöket is. Pofátlansága határtalan lenne, ha hagynánk. Főnök lettem, ha nem is 100 %-osan, de már van egy kis tekintélyem, érezhetően és láthatóan. A parkban sokat gyakorolunk jutalomfalattal, emiatt már ragaszkodóbb, és mostanság már szépen sétál mellettem, kivéve, amikor egy motor, vagy egy hangos teherautó elrobog mellettünk, akkor teljes megbolondulás van. DE már tudom ezt a helyzetet is kezelni!

A többi kutyával való kapcsolata hektikus. Némelyikkel kijön, másokat viszont azonnal le akar dominálni, és akkor viszont valakinek mennie kell a kutyafuttatóból. De különben elfoglalja magát, nagyon szereti az apportfát, hozza nekem, és szinte függő lett attól, hogy emeljem fel őt a fával együtt, mikor a szájában fogja azt. Ezt a jelenetet egyébként szórakoztatónak találják az épp arra jövők, volt, aki percekig nézte, hogy mit is játszom én a kutyámmal. KIEGÉSZÍTÉS: Mikor ezt a részt írtam, még létezett az apportfa. Azóta elhalálozott. Hosszú, fáradtságos munkájának köszönhetően sikeresen szétrágott egy sokéves apportfát, ami kettétört, majd a kukában landolt. Ezúton is köszönjük a részvételét életünkben, sokszor nagyon hálásak voltunk a létezéséért.

Mindenhol ott van, ahol én. Néha fel is bukok benne és aztán jöhet a duma, hogy látod, ha arrébb mentél volna, akkor se én, se te nem fájlalnánk valaminket. Most már boldogan jön le velem sétálni, sőt már ott tartunk, hogy leül a bejárati ajtóhoz, ha pisi-kaki idő van, és vár rám. Ha épp nem sietek eléggé, jön a hisztis, nyöszörgős hang, amit aztán a lakás különböző pontjainak szagolgatása követ és végül…odajelöl…Erre mindig megszidom, mert ez a dolog tilos. Ahogyan az is, hogy rám morogjon, mikor valamit akar. Sétáltatáshoz veszem a cipőm, hajam a földig lóg, Furmint hol a cipőt, hol a papucsomat, hol a hajamat rágja, én meg mérgelődök, hogy így egyszerűen nem tudok elkészülni, és akkor be fog pisilni. Liftbe rohanás, liftből utcára rohanás, majd trükközni, hogy ne az első autót pisilje oldalba a kutya. És persze ezt mind „jó kedvűen” a portás és a szomszédok köszöntését követően, reggel hulla fáradtan, egy olyan éjszaka után, mikor Furmint 1-2 óra körül felkel, és járkál a lakásban, hogy épp hova jelöljön egyet. Én megyek utána, rászólok, hogy most már aztán menj a helyedre, mert nemrég voltunk lent az utolsó sétán és nem igaz, hogy megint pisilned kell. Tökre dühítő tud lenni. A következő ébredése hajnali 3-4 között, a koreográfia szintén az előző, én a sötét lakásban félig suttogva,félig hangosan beszélek követve őt, majd nyakon csípem és betoloncolom a helyére. Reggel 7-8 közt végső ébredés, és az előbbiekben leírtak ismétlődnek minden első pisiltetésnél. Az éjszakák nem mindig ilyenek természetesen.

A fürdetésre egy érdekes technikát alakítottam ki, mivel őfelsége nem szereti a vizet, ha nem inni kell épp. Még a parkban sem képes a kút mellett normálisan elmenni, meg kell ijedni borzasztóan egy pár csepp víztől. Visszatérve a fürdetésre, sikerült beidomítanom a zuhanyba, a játékát beraktam mellé, jutalomfalattal csalogattam be, majd egyszer csak rázártam az ajtót, kezemmel felülről eresztettem rá a vizet. Persze samponozásról már csak álmodok, talán a jövőben újra használhatjuk majd. Ő pedig teljesen ki van borulva, harapja a vizet, ugat, hörög, nem érti, honnan jön az az átkozott valami. Aztán persze kiengedem, rádobom a törölközőt, de aztán meg arra is haragszik. És azt is harapja. Utána kell neki negyedóra, mire lenyugszik. Így a fürdetést csak a legvégső esetben tesszük meg.

Van egy érdekes gondolatsor a fejemben, mindennapos kérdés nálunk, mégpedig a következő: kakafelszedés. A kutyafuttatóban és azon kívül is kötelező lenne felszedni a kakát. Erről már azt hiszem, leírtam a véleményemet egyszer. Ehhez pedig egy strapa(kaka)bíró zacskó kell, ami lehetőleg a szagot és a látványt elviselhetőbbé teszi. Erre az okosok kitaláltak színes és illatanyaggal ellátott termékeket, választék van bőven, árban, minőségben egyaránt. Mi szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy a kutyafuttatóban a városi parkkarbantartók gondoskodnak a zacskókról, csak használják már azokat könyörgöm…Így én nem veszek zacskót. Általában felszerelkezem, és egyszerre 5-6 zacskót is bezsebelek, a szükségesebb alkalmakra gondolván. Néha úgy érzem, mintha ez egyfajta huncut elcsenés lenne és titokban kellene csinálnom, mert nemcsak az aktuális adagra hozok el egy darabot. Régebben a szupermarketben használható zacskókat hoztuk el nagyobb mennyiségben.

A másik – szintén ebben a témában- egyfajta hanyagság részemről, amit időnként megengedek, de másnap korrigálom azt. Ha mondjuk este fél 11-kor viszem le a kutyát hullafáradtan, félig csukott szemmel, esetleg esik az eső és Furmint elvégzi a dolgát, és én ott hagyom a földön, mert nem találtam meg. Erre volt már az a megoldás, hogy egyszerre ketten segítettek nekem keresni, a telefonjukkal megvilágítva a földet és közben kuncogtunk magunkon, hogy mégis mit csinálunk. Ezt én is alkalmaztam már többször, majd egy kellemes péntek este egy barátnőmmel beszélgetve kiszaladt a számon a futtatóban, hogy ez az igazi kincskeresés, a helyszín pedig a kincses szigetté avanzsált. Egyébként is jó kedvünk volt, de ez a mondat azt hiszem, bevésődött mindkettőnk fejébe. Ha mégsem találom meg este, marad a másnap reggeli felszedés, amikor egy zacskót használok a két adaghoz. Ez egy meglehetősen bizarr és gusztustalan téma, de ez is hozzátartozik a kutyázáshoz.

A múlt héten új szomszédunk lett, akinek van egy nagyon aranyos drótszőrű, kistestű kutyája. Eddig azt hittük, Furmint sokat ugat. De Jessica-hoz képest az ő ugatása inkább a hangnemében más, akaratosabb, erőteljesebb, mint a jelleme. És még egy újdonságot kell megemlítenem. Ma reggel belemászott a zuhanytálcába, és odapisilt. Ilyen még nem volt a történelmében, hát ezért meg kellett volna dicsérnem, de ez is lakásban pisilésnek számít, így nem tettem. Ha jó dolgot tesz, akkor kaphat Dentastix-et, amit nagyon szeret. Gazdifater szerint ezért dupla Dentastix járna, mert ezt gyorsan eltüntetjük, eltűnik hirtelen, nem úgy, mintha máshova jelölne.

Elérkezett hát az 1. szülinapja ennek a kis garázdálkodó bajnoknak! Ahogy a képek mutatják, külsőleg hatalmas fejlődésen esett át, de ezt elmondhatom természetesen a jellembeli változásáról.

Mi gazdinövendékek voltunk anno és úgy hiszem, felnőttünk a feladathoz, akit úgy hívnak, Furmint!

Én túlságosan elkényeztettem, mert hagytam, hogy alattomosan a cuki fejével a rabszolgájává tegyen. Ennek korrigálásaképp elmentem egy „gazdiképzőbe”, amit magyarul úgy hívnak, kutyaiskola. De valójában ez inkább a gazdiknak szól, hiszen mi nem tudunk bánni helyesen a minket alázatosságra, türelemre, rendre és tisztaságra, elővigyázatosságra, fegyelemre, határozottságra, önzetlenségre, kedvességre, gondoskodásra, felelősségtudatosságra, kutyaként gondolkodásra, megfelelő kommunikációra és még sorolhatnám, mire is nevelnek ezek a szeretetre méltó lények! Számomra több-kevesebb sikerrel ment ez a képzés, és itt is szeretném megköszönni kedves oktatónknak a lehetőséget a különórákra, a segítsége nélkül a változások nem indultak volna el részemről. Furmint leginkább csak eltűrte a helyzetet. Megfigyelésem az volt, hogy habár a környezet –ahol a „képzés” ideje alatt tartózkodtunk- számára nem volt ismeretlen, de az életforma az eddigiektől teljesen eltérő volt. És az őt körülvevő emberek száma. És a nyüzsgés - amit még a kutyák részéről sem nagyon visel el- igen magas fokú volt. Így előjött belőle az agresszió. Valamint nem igazán tűri, ha ráerőltetjük a mi akaratunkat. Ez van kérem szépen, mi vagyunk a gazdák, elegem lett a rabszolgaságban töltött helyzetből és felmondtam. Olyan tulajdonságokat erősített meg bennem ez a képzés, amik valahol a mélyben megbújtak, és most csodálatos módon előtörtek.

Változások a következők: határozott időpontokban a napi séta beiktatása ( én ezt könnyen megszokom, de az ő részéről ez elég keservesen megy…:) ); napi kajaadag viszonylag határozott időben adása ( 1-2 óra eltérés szokott azért lenni..); az oktatáson tanultakat igyekszem alkalmazni, tehát figyelek az életmód-tanítás- viszonyrendezés egyensúlyára ( életmód- napi 2x 1 órát a parkban sétálunk, miközben játszik más kutyákkal, sokat sétálunk két különböző parkban is és ezen kívül az egészségügyi séták is benne vannak, tehát napi 4 séta minimum, hogy a lakásban ne legyen jelölgetés az ajtófélfákra; tanítás a séták végén jutalomfalatokkal már működik, sajnos nem minden esetben, de fogékony rá, ezt elértük, illetve a lakásban már nagyon ügyesen csinálja a feladatokat; a viszonyrendezéssel még vannak gondjaink, de azt gondolom, januárhoz képest sokat fejlődtünk!) A séták mostanra úgy alakultak, hogy reggel az ébredező Milánóban az első kotyogós kávék illatát lehet érezni a parkban, a déli/kora délutáni sétákon a második adagot főzik, majd a késő délutáni séta egy másik parkban zajlik, ott van az igazi buli Furmintnak, sok-sok rohangálás, ugatás, kövek gurigatása a hosszú orrával…ezután úgy néz ki, mint egy igazi kismalac. Tehát a sétáltatás, a tisztelet kivívása, a saját területem meghatározása azt gondolom, sikeres! Szép lassan, de kezdek rendes gazdi lenni.

Térjünk vissza a bejegyzésem címére. Szülinapos lett. Első szülinapos. Ezért megtisztelt minket azzal, hogy a frissen felhúzott ágyneműt megjelölte a reggeli ébredést követően. Igen, felmerül a kérdés, miért alszik velünk még mindig. Úgy történik a dolog, hogy van egy helye az előszobában, amit szerencsére nagyon szeret, és most már elég sokat alszik ott. De esténként a sötétben jó házőrzőhöz híven minden neszt, zajt, ami érdekes lehet, megugat. Ez este 11 és éjfél körül nem a legkellemesebb a szomszédoknak. A viták elkerülése érdekében a hálószobába is tettünk egy másik helyet, hogy ott aludjon inkább. Mostanra sikerült elérnem, hogy miután helyére küldöm, ott aludjon el. De óránként felébred, és így minden alkalommal odajön az ágyhoz. Én – mivel éberalvó lettem miatta- azonnal felkelek és a helyére küldöm, majd visszafekszik aludni. De mikor hajnali fél3- fél4- fél5kor felkel, nagyon nem kellemes ezzel szórakozni, így felveszem az ágyra és a lábunknál alszik el. Tudom, hogy ez helytelen, egyelőre ez a félmegoldás van. A visszaérkezésünket követően próbáltam az előszobai helyén altatni őt, de az ugatások és a felébredések miatt óránként ki kellett másszak hozzá. Ennek az lett a vége, hogy reggel fél7-ig ment a harc köztünk, hogy ki hol alszik, beraktam az ágyba, és végre tudtam egy rendes, szünet nélküli alvásban részesülni. A napom az ébredést követően úgy telt, mintha egy keményen átbulizott éjszaka lenne a hátam mögött. A hálószobai altatás mellett döntöttünk, küzdünk a fiatalúrral.

Tavaly májusban lettem gazdi, ő pedig gazdis. Azóta rengeteg örömteli és bosszantó, aggódó pillanataink voltak. Túlestünk hánytatásokon, egy lábtörésen, influenzán, komoly lázas állapoton, szőrtüsző atkán, ételallergián, kutyás harci sebeken, és az előítéletekkel is megküzdöttünk, úgy gondolom, nagyon nagy sikerrel, hiszen a parkban már úgy ismernek minket, mint a kedves gazdi és kedves bullterrier párost. A tapasztalataink által megtanultuk, mi a veszélyesnek és megengedettnek mondható játék számára, milyen kajákat szeret és miket lehet egyáltalán adni neki,mert van amire allergiás, milyen kutyákkal lehet ill. nem lehet összeengedni. A blognak és természetesen a „nagyszülőknek”, Andinak, Attilának köszönhetően megismerkedhettünk a testvérek gazdijaival és a folyamatos kapcsolattartás miatt megosztjuk a problémákat, tanácsokat kapunk és adunk egymásnak egymástól.

Ezt az üzenetet pedig közvetítenem kell:

„ Egyetlen pasi lévén szeretnék lánytesóimnak, Albának, Amy-nek, Zeldának és Zarának nagyon boldog bullszülinapot kívánni és további kellemes bull-éveket kívánok Nektek és türelmes Gazdáitoknak! És most alszom tovább! Pááá: Furmint”

Már egy ideje nem jelentkeztem, ez betudható annak, hogy sok dolog volt mostanság és Furminttal sem kevesebb tennivaló!

A kis kölyökből lassan nagyfiú lesz, ez finoman szólva jár „némi” kellemetlenséggel. Küzdünk egymással, szó szerint hatalmi harcokat vívunk. A fiatalúr szeretne irányítani, én meg persze próbálom kézben tartani a dolgokat. De őszinte leszek, néha kicsúszik a kezemből a gyeplő.

A szőrtüsző atkáját próbáljuk teljesen kikezelni, és az aranyos „nagyszülők” küldtek nekünk Magyarországról egy speciális szert, amit be kell dörzsölni a bőrébe. Elég büdös, Furmint pedig utálja, ha lefürdetem. Morog, vicsorít, sőt meg akart múltkor harapni. Valószínűleg rossz élményeket köt a fürdetéshez (mivel párszor lenyelt pár dolgot, ami nem kaja volt, muszáj volt őt meghánytatni). És így már azt is utálja, ha a szőréhez/lábához bármilyen vizes ronggyal nyúlok, ha valamit esetleg le akarnék törölni róla. Főként ebben az esős időben a séták után tiszta sár lesz mindene. Aztán meg megy a morgás, hogy ne csináljam.

A sétáltatásnál pedig kezdek rájönni, mik lehetnek a morgások és vicsorítások és agresszív viselkedés okai. Általában akkor jön elő, ha már egy másfél- két órás játékos, futkorászós séta után elindulunk hazafelé a nagyon, messzebb levő parkból. Ahhoz, hogy oda eljussunk, át kell mennünk egy négysávos, elég forgalmas úton, amit kereszteznek villamosok és trolik, teherautók, rengeteg motor. Ez ugye mind elég nagy zajjal jár. Nekünk, kétlábúaknak is elég nehéz ezt elviselni, hát még nekik, akiknek a hallása ezerszer jobb, mint a mienk. Lényegében, ha egy motor hangosak elrobog mellettünk, vagy netán a busz/ nagy teherautó, onnantól Furmint begőzöl, és ahogy már egy előző bejegyzésben leírtam, teljesen megvadul. Próbálom a szituációt kezelni, de mostanában kezd a helyzet eldurvulni. A kölyökkori csipkelődésből már egy keményebb harapdálás is lehetséges. Azonban, ha a hangomat felemelem, határozottan rászólok, hogy fejezze be, lenyomom a fenekét a földre, a helyzet picit javul, de nem lesz jobb mégsem. Többek közt ezért is fogunk egész januárban egy tanár nénivel tanulni, hogy hogyan neveljem én Furmintot és ő hogyan viszonyuljon ehhez a helyzethez. Ugyanis tudom, hogy nekem kellene odafigyelnem az ő reakcióira, és őszintén mondhatom, nem mindig értem, mit is akar nekem ő mondani.

Újabban az a szokása, hogy nyüszít és vonyít. Ha leszidjuk – mert egyre több dolog van mostanában, ami miatt lehet-, vagy ha éhes és egyedül érzi magát a tálja mellett- ez bizony viccesen hangzik- ő amolyan társasági kutya. Egyszerűen nem hajlandó úgy enni, hogy ha nem vagyunk mellette. Volt, hogy emiatt egész nap nem adtam neki kaját, hogy leteszteljem, arról van-e szó, hogy nem éhes azokban a pillanatokban és azért akarja, hogy mellette legyek evésnél. De akkor is igényelte, hogy legyek mellette. De ne képzelje senki, hogy ott őrködöm felette, amíg meg nem eszi a kajáját. Akkor tud igazán jóízűen enni, ha mi is vacsorázunk mellette. De ha épp nem foglalkozunk vele, elkezdi a nyüsszögést, majd egy farkas ordításhoz hasonló vonyító hangot hallat. Mosolygunk is rajta rendesen. Aztán persze hozzászólunk, hogy nyugodjon meg, itt vagyunk mellette.

Múltkor elvittem őt egy kis kirándulásra, de épp csak egy rövid időre. Bevillamosoztunk a Dóm térre, hogy megnézzük a karácsonyfát. A villamoson inkább az ölembe vettem, mert olyan kis beszari volt, állandóan a földre lapult, húzta a pórázt minden alkalommal, mikor az ajtók nyitódtak-záródtak. Egyértelműen látszott, hogy nem szereti, sőt inkább fél a szokatlan és nagy zajoktól. Mert nem járunk tömegközlekedéssel. Amikor kisebb volt, azért nem volt jellemző, hogy megyünk, mert nagyon hamar elfáradt a sétálás során, később pedig inkább a távolság növelése volt a célom, hogy a 100 méterből legalább 1000 métert sétáljak vele. De a kamaszkor beköszöntött, így a kíváncsisága is. De a jól bejáratott, megszokott útvonaltól azért nem tér el, ha csak egy egyszerű pisilésről van szó.

Tegnap a portásunk ránk szólt, hogy ne a házbejárattól 3 méterre pisiljen Furmint, hanem legalább 5 méterre a járdán inkább. Mert egy-két itt lakó idős nénike/bácsika mérges volt, mikor látta. Persze nyugtáztam a dolgot (egy apró vigyorral az arcomon) és mondtam, hogy nem kell aggódni, odébb fog pisilni. De azért visszakérdeztem, hogy mit csinálnak akkor, ha az utcán kutyát sétáltató ismeretlen nem figyel egy pillanatra és lepisili a kutyája a mi házunk falát? Erre ugye nem lehetett mit válaszolni. Legalább a kaki a fűbe megy, és már egyáltalán nincs a lakásban kakilás.

Nagy karácsonyi, 2014-es célom év végéig, hogy Furmint teljesen szobatiszta legyen! Mert újabban a pelenkára pisilés elfelejtődött. A régi, „kislányos” pisilésből nagyfiús, lábemelgetős lett a módi. Ennek köszönhetően minden, ami szokatlan, „nem furmintszagú” ajtófélfa, ajtó, falrészlet, azonnal megy a pisi. Pár csepp ugyan, de akkor is bosszantó. Tegnap már meg akartam dicsérni, hogy csak 1 pisi volt a pelusra, de elbukta a dicséretet. Este még a vendégeskedésünk után lenyomott 2 pisit a konyhában a padlóra. Nem örültem neki. Gazdifater meg pláne. Szegény, ő szenvedi meg az egészet a legjobban. Eléggé tisztaságmániás, így a nappali szőnyegét még csak papuccsal sem lehet megközelíteni, nemhogy egy „pisilőgép szőrmókkal”. A szőrszálak a zoknin már-már tabu kategóriába mennek át. De ez persze egy másik történet, hogy kinek mi a problémája egy kutyával együttéléssel. No, de visszatérek oda, hogy őfelsége már sietve cammog kifelé a hideg és esős utcára, hogy elvégezze a szükséges dolgokat, amit persze én erőltetek rá. Úgy kell kikönyörögni őt az alvásból. De erről is írtam már. A karácsonyi hazautazás és vakációzás idején lesz egy hét, mikor Furmint nélkülünk lesz, a családom fog vigyázni rá. Pont emiatt már azon gondolkodom, írok egy használati útmutatót hozzá, hogy elkerüljük a konfliktusokat, mikor én azt mondom, egész jó kutya és aztán kiderül, hogy mégsem. Bár a beszámolóim sejtetik, hogy inkább az utóbbiról van szó.

Bár házőrzőként azt hiszem egy kis tanulás után nagyon jó volna! Esténként olyan helyre ül vagy fekszik, ahonnan látja, hogy mi mit csinálunk, de közben a fél szeme a bejárati ajtón van. És nagyon védelmező is tud lenni, ha úgy érzi, esetleg valami rossz dolog van a levegőben, ami rám irányul.

A minap egy déli séta alkalmával összeismerkedtünk egy 3 hónapos csöpp, mini bullterrier fiúcskával, aki először még félt Furminttól, aki a dominancia jegyében meg akarta hágni őt, de 5 perc elteltével a szituáció felcserélődött. Mókás jelenet volt, sajnos csak 1 képet tudtam készíteni.

Egy rövid, év végi tételes összefoglaló:

1 (majdnem elfogyasztott, de) lenyelt gumikesztyű, 1 sportszelet és 1 túró rudi papír, sok játéklabda műanyagdarabjai, hordozódoboz darabjai, 1 műanyagtál darabjai, 5 papucs szétrágva, 1 (már Gazdifater által megjavított) asztali kislámpa, 1 szétszedett szőnyeg, 1 kisszék szétrágva, 1 lábtörés, 1 komoly influenza, 1 szőrtüsző atkásodás, sok hánytatás, 1 ételallergiás eset, 2 (kisebb karcolással járó) kutyás összetűzés (nem Furmint hibájából adódott), sok elfogyasztott szárított bőrből készült csont, rengeteg pisi-és kakitakarítás és sok mérgelődés. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent sikerült ide leírnom, de az összes emlék megörökített, kifejtett változatait mind lejegyzeteltem a blogba.

A következő hetekről is biztos, hogy lesz mit írnom, hiszen ismét egy hosszú hazaautózás lesz, majd irány a nagyváros, kisváros és egy kis tanulásos-pihenéses időszak is. Egy kis izgalom van bennem, és nem az ünnepek miatt, hanem hogy mi lesz, mikor Furmint nem lesz velünk. De jó kezekben lesz, ez is biztos! Ha addig nem írnék, mindenkinek kellemes ünnepeket és jó pihenést! Mert azt is kell valamikor!

Tegnap este békésen vacsorázunk egy viszonylag mozgalmas, napsütéses és sokat sétálós, várost átfutós nap után. Az étkezéseink a következőképp szoktak zajlani: már az előkészületeknél Furmint előveszi az „ adj a kajádból vagy addig szekállak, amíg meg nem kapom a nekem járó fejadagot!” című nézését. Az én reszortom a főzés, természetesen a kakagép ebben is lelkesen segítene, ha a konyhapultra ugrana rá. Gazdifater és én tegnap más kaját ettünk, én tésztát készítettem sonkával, paradicsommal és erős paprikával, fokhagymával nyakon öntve, míg ő tányérjára kolbász, hagyma, saláta, sajt került. Furmint erősen próbálkozott az összes falatnál, hátha csurran-cseppen valami neki is. Addig-addig nézett könyörgően, amíg nem kapott egy kis olívaolajas natúr spagettit, 3 vékony szelet sonkabőrt, és egy falat házi füstölt kolbászt. Ezek közül eddig mindegyiket kóstolta már, tehát ezért adtuk neki bátran. Pár napja vettem neki újfajta tápot, ami hipoallergén kifejezetten, és arra sem volt semmi negatív reakció. Arra tudok csak gondolni, hogy erős paprikás késsel vágtam a szalonnát, vagy netán azzal a késsel vágta a kolbászt Gazdifater, amivel a hagymát előtte. Más ötletem nincsen. Lényeg a lényeg, hogy Furmint orra hegyétől a szeme aljáig apró kis dudorok jelentek meg, azonnal adtam neki a kalciumot, remélve, hogy elmúlik. Ma reggel azonban hatalmas, 1 cm-s puklis piros pöttyök voltak a kis fején. Erre azonnal készülődtem, és mentünk is az orvoshoz. Csodálatos mostanság az időjárás, ismét özönvízszerű esőzés van tegnap este óta, tehát az élmény már-már szokásossá kezd válni. Furmintra kiskabát fel, majd elrángatni orvoshoz. Ez volt a cél. Meg persze olaszul elgagyogni neki, hogy mi is történt pontosan. Furmint úgy remegett, mint a nyárfalevél, alig állt meg a lábán a rendelőben a vizsgálóasztalon. Mert félt. Pedig nem is történt vele semmi komoly. Volt még egy kis fülvakarás is mostanában, arra is kapott egy kenőcsöt, meg persze 2 injekciót az allergiára. Illetve Zirtec-et. Ami egyébként az emberek gyógyítására készült, de megfelelő dózisban adható kutyáknak is. A patikában sikerült megbeszélni pár mondattal, hogy van-e olcsóbb, mint a Zirtec, így kaptam ugyanolyan hatóanyagút, de 5 euróval kevesebbért. Az itteni orvosi ellátás hatalmas összegeket visz el, nemcsak az állatok részéről, az embereknek is ugyanúgy drága. Ugyanis itt az állatoknál is van csak simán vizitdíj. És akkor csak beszélgettél az orvossal, rápillantott a lábára, fogára, szemére, meghallgatta a szívét, de komolyabb „beavatkozás” nem történt. Visszatérve Furmint egészségi állapotára, most már minden rendben! Szépen múlnak a pöttyök, de nem volt egy megnyugtató látvány! A kép már a doktor bácsi után készült, ez a fotogép verzió...

Összegezve az eseményeket, innentől kerüljük a fűszeres, csípős, hagymás dolgokat! Még csak egy falatot sem szabad neki adni, mert ki tudja, mi okozta pontosan az egészet. Kalcium mindig legyen otthon és mostantól ez a Zirtec-hez hasonló allergia elleni gyógyszer is!

A nevelési dolgokra igyekszem figyelni, tegnap egy elég hosszú sétára vittem, 2 és fél órát voltunk kint, 2 különböző parkban is. De ahogy hazafelé vettük az irányt, ő azonnal a szokásos viselkedését hozta, lábam körül keringőzött, harapdált, ugatott, nem lehetett tőle menni. Megálltam, rászóltam, majd lenyomtam a fenekét a földre, hogy üljön le, és nyugodjon meg, és megdicsértem. Ezt kétszer eljátszottuk, és utána mehettünk tovább. Az egész jelenet kb. 10 percet vehetett igénybe, azt gondolom megérte. De legközelebb Gazdifatert is viszem, hogy ő is lássa, milyen ilyenkor Furmint. Ő akar irányítani, de közben játszani is velem. De én nem vagyok játszópajtás. S bár néha számunkra egyértelmű, hogy rabszolgaként kell élnünk mellette az életünket, mindennek van határa.

Kérem szépen, megkezdődött. Méghozzá gondolok itt a lustulás és alvási mennyiségi inváziószerű növekedésére. Ezt produkálja Furmint az elmúlt 1 hétben, bár kicsit beerősített főként az utóbbi 2 napban. Itt arra gondolok, hogy képes az esti 10 órás lefekvést követően másnap délután fél kettőkor felkelni, persze egy – egy éjszakai pisilésre azért kicammog, de javarészt inkább fekve, orrot letakarva és horkolva tölti el a pásztorórákat. Bevallom, eleinte kezdődő depresszióra gyanakodtam. Az időjárás cseppet sem mondható örömteli, szabadtéri kikapcsolódásra hívogatónak. 3 napja esik. Ha esetleg el is áll, maximum egy- másfél órára. Az az igazság, hogy ezt még egy kétlábú halandó sem tudja elviselni egy könnyen. Tegnap előtt próbáltam levinni őfelségét az ébredést követően, ez abban nyilvánult meg, hogy a régi „szép” időkhöz hasonlóan elrángattam a parkig. Szakadó esőben. Esernyő bal kézben, kutyát jobb kézzel rángattam, ő meg az erkélyekkel fedett járdaszakaszon - siralmasan szenvedő tekintetet vetve rám- jött mellettem a füves szakaszig. Megjegyzem, ez a távolság kb. 100 méter, a megtett idő 5 perc volt. A látvány pedig a járókelők szokásos öröme lehetett. Ilyenkor egy alantas vigyorral az arcukon megkérdezik, hogy kölyök még? Jaj, szegény, miért nem akar menni? Én pedig a szintén szokásos mondatommal reagálok. Igen, kölyök. Azért nem akar menni, mert utálja az esőt, és ilyenkor nem hajlandó az ágyból, sőt, mi több, a lakásból sem kijönni. Mikor aztán tegnap előtt hajlandó volt a parkban póráz nélkül (!) mászkálni és a többi kutyapajtással játszani, meséltem a gazdiknak, hogy Furmint nem kelt ki az ágyból fél 2 előtt. Szemek kikerekedve, szájak tátva…Majd elkezdték szidni a sajátjukat, hogy bezzeg azok már hajnali ötkor nyivákolnak az ágy szélén, hogy vigyék le őket pisilni és közben dicsérik Furmintot, hogy milyen rendes. Arra azonban nem gondolnak, hogy míg ők csak leviszik a kutyájukat a parkba, ahol azok elvégzik az egészségügyi frissítést, az enyém a lakásban a pelenkájára pisil (vagy mellé), nekem többet kell utána takarítanom, nekem kell vele végigszenvedni az utcán a háztól a parkig. Az én hibám az, hogy még nem teljesen szobatiszta? Igen, részben igen. Mondjuk én sem tudok felkelni olyan korán. Éjjel 3kor hogy menjek le megpisiltetni a kutyát? ( Általában az idő tájt jön rá a dolog.) Esőben egyenesen katasztrófa a dolog. Tegnap este szintén bepróbálkoztam azzal, hogy leviszem a kutyát legalább egy friss levegős kakálásra, ugyanaz a jelenetsor zajlott, mint amit fentebb írtam. Azzal a különbséggel, hogy nem vittem kakafelszedős zacskót. Volt nálam zsebkendő, így jobb híján azzal oldottam meg a dolgot. ( Mellékes hozzáfűzés, amikor volt egy alkalom a sok közül, kakászacskós megoldással dolgoztam természetesen, viszont az utolsó pillanatban, ahogy épp lezártam volna a zacskót, Furmint majdnem elrántott egy másik kutya miatt, a pórázt pedig sikerült belenyomnia a folyékony kakiba…nagyon nem tetszett a dolog. Utána meg még 1 órát voltunk lent játszani este 10-kor a többi kutyussal, én a kezemben szorongathattam a kakás pórázt. Felejthetetlen élmény volt.

Hogyan is foglalhatnám össze, hogy mi történt az elmúlt 2 hétben, ami nekem nyaralás volt, a Gazdiknak meg félig-meddig nyaralás? Azért csak megpróbálom.

Rákényszerítettek, hogy kibírjam ismét a 8 órás utat, amit Gazdifater nagyon jól levezetett. Párszor megálltunk, akkor én lelkesen elvégeztem az összes teendőmet, szaglászás, nézelődés, gyors pisi és esetleg kaki is. Viszont hiába próbáltak itatni, az nem jött össze nekik. Én rendre kiöntöttem a tálból a vizet. Enni ilyenkor kicsit nehezebben tudok. Főként mikor hazaindultunk, én még beteg voltam, fájt a torkom, és nem akartam egyébként sem enni. 3 napig nem is nagyon csúszott le a torkomon 2 maréknál több. De aztán jobban lettem. Bezzeg a Gazdi… Azt hitte, majd lepipál, ha ő is megbetegszik. Én augusztus elején kezdtem és összesen másfél hónapig voltam beteg. Ő meg 2 hét alatt kigyógyult. Valami idióta vírus fertőzött a négylábú ugatós-nyávogós barátaim körében, aztán valami másik féle is útjára indult, de az inkább a „gazdi-típusúakat” támadta meg lelkesen. Nagy igyekezettel, sok vitaminnal és ágyban fekvéssel, esetenként - az eldurvultabb állapotúaknál -gyógyszerrel meg lehet gyógyulni. De most már nem akarok beteg lenni, elegem van a pirulákból, a doki bácsiból, aki a fenekembe rakja a lázmérőt, megpróbálja a torkomat megnézni (de nem sikerült ám neki, mert én erős vagyok és ki nem nyitom a számat csak úgy akárkinek! Ha jön egy kis jutalomfalat pölö virsli/sajt/ kolbász, akkor rendben. Más esetekben hagyjanak békén! ) és még kapok injekciót is. Ilyenkor egyértelmű, hogy leugatok mindenkit, aki a környezetemben van. Gazdi sem érdekel.

1 hétig a Gazdi-családnál voltunk, de őket már ismerem régről, csak ritkán látjuk egymást. Mindig örülnek nekem. A rajongóim és ez jó. Sok pocaksimi jár, meg fincsi falatok. Van nekik 2 kutyájuk. Idősebbek nálam, de szerintük jó fejek. Próbáltam velük játszani, de olyan maguknak valók. Én is ilyen leszek, mikor megöregszem? Azért kétszer bandáztunk, élveztem!!! Az egyik szomszéd kutyái egy kisebb kirándulást tettek a környékünkön és a mi területünkre is bekacsintottak. Több se kellett nekünk, a többiekkel tartottam, mikor nekiiramodtak, hogy elküldjék őket a fenébe. De ez sajnos egy veszélyes projektnek indult, ugyanis a szomszédék kutyái már komoly vitába keveredtek a Gazdi-család kutyáival ( neveket nem említhetek a történetben a személyiségi jogok megsértésének elkerülése érdekében) és 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett a Gazdi-család egyik fele. Mikor Gazdi meglátta, hogy én is becsatlakoztam az elüldözésbe, ott hagyva a főzést, papucsban lenyomott egy sprintet, kieresztette a rekedt hangját és ordított, hogy ne menjek. Mert gáz lesz. Aztán jól elkapta a grabancom, felemelt a földről és elvitt onnan. A többiek már tapasztaltak voltak ez ügyben, bár a dolog nekik sem végződött volna jól. De egy kisebb kiabáláson és ugatáson kívül komolyabb esemény szerencsére nem történt.

A másik élményem az volt, mikor elindultunk az erdőbe sétálni, hogy felkutassuk a helyi gombaállományt. Szuper volt! Képzeljétek, azt a hülye pórázt végre nem kellett a testem körül éreznem. Utálom. Mindig csak arra késztet, hogy menjek. Pedig én úgy nem szeretek sétálni, ha rám erőltetik. Meg egyébként se viszem túlzásba a sétát. Azt mondja Gazdi, hogy kell. Mert egészségügyileg hol végezném a dolgomat, ha nem séta közben? Igaz, azért vannak előnyei is, olyan sok hír van ilyenkor, amit megosztanak a többiek. Azért az erdőben nemcsak az ugatósok járnak. Őzek, nyulak, rágcsálók stb. Aztán nekik is van mondanivalójuk. Én meg ilyeneket még nem ismertem ezelőtt. De ne térjünk el ennyire a tárgytól. A lényeg, hogy PÓRÁZ NÉLKÜL sétálhattam. Végig követtem Gazdiékat, mert ismeretlen terepen picit félek. Vissza-visszakacsintok mindig, hogy merre megyünk, hogy megjegyezzem az utat, ha esetleg elegem lenne a többiekből és haza akarnék menni. Idősebb társaim milliószor megjárták ezt az erdőt, ismerik, mint a mancsukat! De nekik is mindig tartogat valami újat a szagállomány, mint afféle hírújság. Kellemes őszi nap volt. A hőmérséklet már alacsonyabb volt a nyárihoz képest, így kaptam egy kis kabátot, hogy ne fázzak. Mert nem akartam sétálni a szeles, hűvös időben sehova. De amint felkerült a kabátom, mindjárt jobb kedvem lett! A séta alatt volt egy pont, amikor nem akartam tovább menni, megálltam, elbizonytalanodtam, nézelődtem, de aztán addig hívogattak, amíg úgy döntöttem, megyek tovább velük. Egyszer ők is megérdemlik, hogy elégedettek legyenek, mert hallgattam rájuk.

Ez idő alatt kicsit nosztalgiázhattam. Gazdival aludtam. Szerinte kitúrtam az ágyból. Meg azt vágta a fejemhez, hogy a párnáján aludtam, hogy nem tudott betakarózni rendesen, mert rátehénkedtem a takarójára, meg hogy bebüdösítettem a szobát (ugye az emésztésem, de ha szokatlanul finom falatokat kapok, én nem tudom kontrollálni, a bélrendszerem megsínyli néha). Bár ő nem érezte, mert beteg volt, csak a Gazdi-család többi tagja.

Aztán volt egy másik élményem is, ugyanis nekik van macskájuk. Most épp kettő. Az egyik nőstény (a fekete) nagyon szereti a macskahapsikat, ennek okán a végeredmény mindig változó számú, de ugyanaz lesz. De viccet félre téve ők is olyan antiszociálisak. Kezdjük azzal, hogy egymást sem bírják elviselni, külön helyen alszanak és esznek. Nőstények. Egy perzsa, a másik meg egy fekete utcai mix. De azért jól néznek ki a maguk módján. A perzsának van egy jó szokása. Ha úgy tartja kedve, befekszik a kutyaházba és nem engedi be a tulajdonosát. A fekete meg ajándék egereket hoz mindenkinek az erdőből. A rövid ismertetőt követően azt leszögezném, hogy én kedvesen, csöndesen, ugatásmentesen mentem oda hozzájuk, ezek meg lefújtak a macskaszájukkal és egy jobb-és balhoroggal közölték, hogy ne merjek közelíteni, mert csúnyább dolgokra is képesek. Realizáltam a dolgokat, akartam játszani, jófej voltam. Ők nem. De annyira nem, hogy beleettek a kajámba. Az én kajámba. De egy uralkodó nemhogy a Gazdifélék, még a nyávogósék szintjére sem alacsonyodik le, így nem foglalkoztam azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy ők bizony birtokháborítást követtek el. Viszont most ugorjuk vissza az ugatósok világába, nem a hisztis macskákról akarok beszélni, nem az ő nyaralásukról készül a beszámolóm.

Volt egy randim. Egy igazi randi. Félre ne értsétek, még nem vagyok abban a korban, hogy tényleg csajozzak, de Gazdi lebeszélt nekem egy találkozót. Persze a csaj (Süti) nálam idősebb volt, illetve volt egy felügyelőnk, ő egy igazi úriember volt ( Elvis). Süti annyira pörgött, hogy egy új fickóval lehet bandázni (nekem meg kell egy kis idő, mire feloldódom az új társaságban), ez a helyzet felbosszantott, így megmutattam, ki az úr a háznál és jól ráugrottam párszor és finoman jeleztem egy-két kisebb harapással, hogy egy kis nyugalomra van szükségem. Amúgy jó élmény volt, utána játszottunk picit és még kakiltam is! Szerintem találkozunk még!

Jártam a kis ország nagy városában, egy piciny kis lakásban, de annál imádnivalóbb helyen. Sok kábel, faajtó, gyorsan és könnyen koszolható márványpadló, és az a kanapé. Hát istenem, olyan kényelmes volt. Meg a szőnyeg. Ahogy az ébredés utáni hentergésemnél kellemesen végigsimogatta a hasamat, leírhatatlan. Mondjuk a fürdőben volt egy trükkös kis üvegfal, annak tutira mindig nekimentem. Mert átlátszó. Én meg a célra fókuszáltam, hogy minél több területet felfedezzek. De ebcsont beforr ( tapasztalat!), így nem éreztem semmi komolyabbat. Úgyis olyan keményfejű vagyok. Mikor kivittek sétálni Gazdiék, a kutyafuttatóban volt akadálypálya. Eleinte kicsit félve, de kiváncsian másztam fel a gerendára, aztán már póráz nélkül, magamtól is felmentem, bár kicsit megcsúsztam és akkor már nem akartam fentebb menni. Volt ott egy vizslaféle, aki az én saját rabszolga Gazdimat akarta ugráltatni, mindig odarakta a lába elé a labdáját, hogy dobja el neki. De Gazdi csak engem akart szórakoztatni, párszor mégis engedett az unszolásának. Jó móka volt abban a futtatóban lenni.

Utolsó állomásunkra, a Balatonra indultunk. Ez a terep már sokkal ismerősebb volt, a kert összes tujáját már hónapokkal ezelőtt felfedeztem, a madarak csicsergése, a fű illata, az almafa és végül a terasz mind jó emlékeket idézett fel. Megnéztük a tópartot, a közeli utcákban is kellett sétálnom, mondjuk ott a nádas illata izgalmas szagokat hozott. Jókat ettem, ittam. Gazdi vett kutyaszalámit, ami gyakorlatilag olyan, mint az alutasakos vagy konzerv kaja, amit én nem szeretek. Így ő ravaszan túljárt az eszemen és kekszet sütött belőle. Én meg egyértelműen befaltam az egészet. Az íze kifogástalan, bárányhúsból készült, egy kevés rizzsel és almával dúsították a gyártói. Azt is mondhatnám, hogy kifejezetten jó volt a fogyasztása. Ezen a nyaraláson nemcsak a Balatonon voltam, mert Gazdiék elmentek egy borkóstoló tivornyára, ahova én nem voltam hivatalos. Így egy egynapos panziózáson vettem részt. Habár nem kutyawellness volt, de mégis másnap, mikor megérkeztek értem, teljesen kisimultan üdvözöltem őket. Azt gondolom, el voltam kényeztetve. Állítólag jót ettem ( Gazdi szokásos véleménye szerint nem vittem túlzásba, de a napi adag azért lecsúszott) és jól aludtam. Amúgy pedig jól lepisiltem a takarómat, mert nem vittek ki időben pisilni. Mert ők nem ismerik az én szokásaimat. A lényeg, hogy nem volt rossz élmény! És mielőtt elfelejteném, kaptam szép nyakörvet és lett végre egy bilétám is, hogy tudják, ki vagyok, ha velem találkoznak!

Aztán meg sajnos véget ért a nyaralás és vissza kellett utazni, már megint az a 8 órás, „egésznapalvós” autókázás volt, de kibírtam. Este aztán nagy vacsorázás, futás a sarki füves területre és egy élvezetesen hosszú pisi, majd a régi, jól ismert futtatóban egy kaki és irány vissza a meleg lakásba játszani. Megsúgom, reggel óta Gazdi mellett fekszem. Mert nem volt hajlandó hajnalban felkelni, ezért megengedte, hogy befeküdjek mellé. Én meg azóta nem vagyok hajlandó megmozdulni. Hülye lennék, ha bármerre is mennék. Puha, meleg, fantasztikus érzés. Még nem pisiltem, nem ettem, nem érdekel semmi más. Kint esik, itt meg csönd és nyugalom, az orrom a meleg takaróban eldughatom. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy lassan véget ér a királyi bánásmód és le leszek kényszerítve egy egészségügyi sétára. Majd meglátjuk, ki nevet a végén.

Ma ismét elmentünk az újonnan választott, tapasztaltabb doktor bácsihoz, aki múltkor kezdte el kezelni, hiszen ő ismeri azt a gyógyszert, amit adott neki és a tüneteit is. Most is kapott egy gyulladáscsökkentőt a köhögésére és orrfolyására. A mai vizsgálat eredménye részben volt megnyugtató. Elsősorban ugye a köhögés miatt mentünk el, de aggasztott az is, hogy nagyon hullik a szőre, napi szinten mosunk és takarítunk fel utána. Több dologra is gondoltam. Ételallergia, kölyökkori bundaváltás. Azonban van egy kis plusz a dologban. Piros pontocskák jelentek meg a mellkasán két ponton, olyan mintha a hám két oldalt kikoptatta volna a bőrét. De a testén több helyen is hasonló kis hámlás-szerű részek is vannak. Szóval mutattam ezt is az orvosnak, aki azonnal elővett egy kis szikét, levágott egy kis csomó szőrt, mikroszkóp alá tette, és kiderült, hogy szőrtüsző atkája van Furmintnak. Ugye olaszul magyarázta el a dolgokat, parazitát említett először, ami miatt azonnal megijedtem, hiszen eddig minden szükséges szerrel kezeltük, nem is érthettem, mi lehet az oka. Elmondta azt is, hogy ezt a kiskutyák a születéskor kapják el az anyukától, de nem minden egyedben jelenik meg a parazita. Legyengült immunrendszer esetén fordulhat elő, és most a köhögésére kapott antibiotikumot, persze, hogy nem a legjobb formában volt a szervezete. Majd kapott ma egy spot-on folyadékot parazitaölőként, amit majd 10 nap múlva ismét rá kell tennem, majd ha visszajöttünk a kis nyaralásunkról, egy kontrollra vár minket szeretettel, hogy a kis galád atkák megszüntek-e létezni a bőrén.

Beszélgettem a mama kutya gazdájával, azaz Furmint „gazdinagyszülőjével” és elmeséltem, hogy ma milyen események voltak. S bár megtudtam, hogy Lolának is volt ez a probléma, és hogy samponnal tudta kikezelni a kis dögöket a szőréből. Belegondoltam, hogy volt eddig a lábprobléma ( kiskutyák gyakori balesete), ez a köhögéses betegség  ( valami járványféle nemzetközi szinten..) és most még a szőrtüsző atka ( minden kutyában és macskában benne van, hogy miként jut el a kiskutyába, már fentebb leírtam). Ergo egyik sem fajtaspecifikus betegség, mint például a süketség, étel-és bőrallergia vagy a vakság. És a fogazati problémájára meg az a magyarázat, hogy így született, megint nem tehetünk róla és nem fajtaspecifikus ez sem. Összességében véve Furmint kb. annyira „selejtes” mint én!  :) Bár ő legalább annyira szerencsés, hogy nincs olyan tartós betegsége, mint nekem.

Itt egy link arról, hogy milyen kórságról is beszélek. Ami Furmintot most kínozza, az lokalizált fajta. És nagyon fontos tudni, hogy NEM FERTŐZŐ, SEM ÁLLATOKRA, SEM EMBERRE NEM TERJED ÁT! De a cikk jobban összefoglalja, mint én.

http://www.bulldogmentes.hu/index.php?pid=2&cid=135

Tudom, hogy ahogyan növekszik, egyre erősebb lesz, és jobb lesz az étvágya, és erősödni fog! Persze tervben van, hogy vitamint veszünk neki, mert jön a tél, és nem szeretném, ha gyenge immunrendszere miatt megfázna. Vicces, hogy ennyire aggódom? Hát legyek az, nem baj, de fontos, hogy egészséges legyen ez a huncutság! Hogy mennyibe kerül ez az egész? Szerintem nem kell magyaráznom. Nem egyszerű és nem olcsó. De amit kapok tőle, ahogy felébreszt, rám néz, ragaszkodik, mindent visszaad az érzéseivel. ( leszámítva a pisi és kakimennyiséget vagy néha a kupit) hoz nekem valami ajándékot, mikor hazaérek. Pl. van a kedvenc kis csontocskája, azonnal hozza nekem, hogy tessék ez a tied lehet, majd mintha elhúzná a mézesmadzagot az orrom előtt, azonnal fut el előlem a szájában a kis ajándékkal.

Igyekszem őt a legjobb módon nevelni, a séták időtartamát és a távolságot is növelni, türelmesebb vagyok vele, mint az elején, és sokkal következetesebb is! Ahogyan növekszik, úgy az én tapasztalatom is nő. Nem unatkozom mellette, ez tény,és nem kellemes hajnalban akár hétvégén levinni sétálni, ha épp pisilnie vagy kakilnia kell és ébreszt, de ahogy már leírtam, minden hülyeségét meg tudom bocsátani, mert érzem, mennyire szeret minket :)

Az elmúlt megfázásos időszakot követően és az antibiotikumos kúra után kicsit fellélegeztünk, hogy végre rendben van a lába és tüdeje is. Sok sétálás, sok játék volt mostanában, és Furmint rabszolgáinak robotolósabb napjai. Tehát most nemcsak Gazdifater dolgozott a finom falatokért, hanem én is. Bárcsak örömmel mondhatnám, hogy szívesen eszi, amit adunk neki. De mint akit kínoznak, ül a tálja előtt és szomorúan nézi azt. Már-már komoly meditálásnak is nevezhetnénk, és mikor 5 perc csöndben ülés után végre belenyal a vizébe vagy elropogtat egy-egy falatot, akkor boldogan sóhajtottunk, hogy mégiscsak életre való ez a kutya. Ezt persze mindennap eljátssza, és rendszerint a vacsoraidőnkben jön meg az étvágya. Viszont akkor bepótolja a reggeli adag elmaradását, én pedig jó rabszolga lévén inkább adok még neki kaját (tudom, ez gazdiság szempontból abszolút helytelen), szeretném, ha egy kicsit hízna.

Hihetetlenül röstellem, oly régen nem írtam már, hogy azt is lehetne gondolni, elvesztem a nagy jólétben. Ebben a mondatban vannak igaz szavak, hiszen 2 hétig tartó balatoni nyaralásra vittek, ahol újra megismerkedtem az udvari lét érzésével. Itt nem egy királyi udvarra kell gondolni (bár nekem az járna igazából), mégis a tapasztalatok és az érzések szuperek voltak! Egy borzasztóan hosszú és unalmas utat tettünk meg, mert Gazdifater hősiesen elautózott értünk, hogy ismét megtapasztaljam a szállítódoboz valódi mibenlétét! Mikor megérkeztünk a végállomásra, nekem már annyira kellett pisilni, hogy gyorsan fel is avattam a kertet. De azt hiszem, hogy a pisit egy gyors kaki is követte, ez persze alap egy 8 órás út után! Gyorsan felmértem a terepet, ahol igazából már 3 hónapja nem jártam, szerencsére nem változott semmit. Ismét találkoztam a szomszéd csajszival, ő most már 1 éves németjuhász, csodás fekete bunda, szép, barna szemek, nyurga és hosszú lábak, kecses járás…de ott még nem tartunk, kedves olvasó... Bár, szerintem ő már azonnal belém zúgott, mikor először meglátott! Igaz, nem korombeli, magasságban sem egyezünk, de azalatt a két hét alatt annyira egymásra hangolódtunk, sokat néztük egymást. De üsse kavics, itt is vannak szép csajok, majd csak találok a fogamra valót! ( A képhez annyi a megjegyzés, hogy itt épp napozok. Mindennap félóra napfürdő és árnyékfürdő volt a program, de néha az előbbit túlzásba vittem és estére bevörösödött a fülem és az orrom! De csak azért, mert ugye nincs kutyáknak naptej..Vagy igen???)

Szóval a kertet alaposan körbejártam, a tuják alatt járkálni egyszerűen leírhatatlan érzés. Napi szinten legalább 3x megtettem a hátsimogató köreimet, és a rabszolgákat kicsit az őrületbe is kergettem, ha elkezdtem alattuk kaparni. Egy minimális tesztelést is végeztem Gazdifater anyukája által vásárolt használati tárgyakon. Muszáj volt, hiszen minden olyan érdekesnek tűnt. A termékek elbukták, én meg jól kikaptam. Pedig izgalmas volt megkóstolni a lábtörlőt, a szőnyeget, a műanyag székek és asztal lábát, meg a fonott szék lábát is. A lavór, ami egyébként már eleve kicsit repedt volt, jól megkapta a magáét. Telerakta a rabszolgám vízzel, hátha majd felfrissülök a kertben, a nagy melegben. Mit mondjak, a lavór halálra lett ítélve. Kicsit szétszedtem, a benne levő vízzel meglocsoltam a kertet, és nem utolsó sorban magamat is felfrissítettem. Ezután következett a műanyag tálam, amiben a rabszolgák adják nekem a reggelit és a vacsorát. Sajnos azt csak 80%-ban tudtam megrongálni, mármint szerintük. Én nem így gondolom, de a rabszolgákkal nem egyezik a véleményünk, ezt már megszoktam.

Gazdi megismertette velem a balatoni terepet. Szokás szerint nem a kedvemre való időpontban indultunk sétálni úgy általában, az elindulás köztudottan nehezen megy nekem, de a végén egész jól éreztem magam. Elsétáltunk egy hűvösebb, szelesebb napon reggel a Balaton partra és a hullámok nagyon tetszettek, de nem mertem belevetni magam. Gazdi azért mégiscsak beletette a lábamat, nem tetszett. Hideg volt a víz és hangosak voltak a hullámok. Ez volt az első próbálkozása a rabszolgámnak. Pár nappal később, egy melegebb napon ismét kísérletet tett az úsztatásomra, hogy csodás, vékony férfitestemet körülöleljék a balatoni habok. Sikertelen volt ez is. Méghozzá annyira, hogy ha igazán közel kellett menni a vízhez, én már azonnal hátráltam. Még nem teljesen jöttem rá, miért nem tetszett ez az egyáltalán nem átlátszó, számomra kevésbé bizalomgerjesztő tó, de az évek és a rutin majd helyrehozza a rossz élményeket!

Összeismerkedtem egy kedves rabszolgaházaspárral, nekik pitbull uralkodójuk van, de én a sétálásommal felkeltettem a figyelmüket, és azonnal jöttek és le is fotóztak! Jó lett volna azzal a pitbull csajszival is haverkodni, de olyan kis morcos volt meg féltékeny rám, hogy az ő rabszolgái engem simogattak, hogy jobban tettem, hogy nem alacsonyodtam le az ő ugatási stílusára.

Nehogy megfeledkezzem a kajákról. Egy isteni finom húslevesből megmaradt csirkebőr darabokat adtak nekem, boldogan ettem az összes falatot, meg a mellé kísérőként szolgáló apróbb zöldségeket. Majd a végén kísértem egy pár falat száraztáppal. Ez amolyan átlagos kaja, mindig kéznél van, fogyasztható. Tegnap például almát ettem, ma pedig a görögdinnye csodás ízét érezhettem a számban, máris hiányzik.

A nyaralásomat egy nem várt betegség kísérte. Igaz, már itthon is köhögtem és utána egy kis ökölnyi nyákos izét öklendeztem fel, ezt a Balatonra is magammal vittem. Ott termeltem tovább, mígnem az orvoshoz mentünk a szükséges oltások miatt és persze azért, hogy a doki megnézze, mi a fene is lehet velem. Valami torokgyulladásfélét kaptam el, és nem azért, mert hideg vizet ittam. Kaptam rá köptetőt, de semmit nem hatott. Visszaérkeztünk, és az elmúlt egy hetemet ismét köhögéssel töltöttem. Mivel Gazdiék dolgoznak reggeltől estig, így csak hajnalban és délután élvezhetem a törődésüket. 3 nappal ezelőtt annyira unatkoztam napközben, hogy egy széket és a hordozódobozomat rágtam szét, abból is apróbb kis műanyagokat. Mikor Gazdi hazaérkezett, gyorsan le is nyeltem azt a legutolsó darabot, méghozzá a szeme láttára. Próbált meghánytatni, de nem jött ki. Elvitt sétálni, én nem akartam, mert valahogy nem éreztem jól magam. Hazaért Gazdifater, vele is próbáltak meghánytatni, de csak pár apró darab jött ki. Egyébként ettől nem is lett volna olyan nagy bajom, de ami este következett, azt semelyik kutyának nem kívánom. Gyenge lettem, nem bírtam mászkálni, nyöszörögtem, nehezen kaptam levegőt, nem tudtam elmenni pisilni sem sehova, csak magam alá sikerült. Köhögtem, krákogtam, remegtem, fájt a létezés is. Gazdiék nem tudták elképzelni, mi lehet a baj velem. Írtak a doktoromnak, aki épp szabadságon van. Nézelődtek a neten, hogy itt hol lehet éjjel-nappali ügyelet, van-e másik orvos a közelünkben. Nem akartam enni, inni, még csak a Gazdiékra sem nézni. Azt hitték, hogy valami baj van az emésztőrendszeremmel a sok műanyag miatt. Aztán Gazdi a sok telefonálást követően találkozott a helyi dogsitter-rel, aki a saját állatorvosához vitt el minket, aki jól megnyomkodta a hasamat. És a fenekembe dugott egy lázmérőt. Kiderült, hogy a hasammal semmi gond nincs, de lázam volt. Gazdi elvitte az összes gyógyszeremet, az oltási könyvemet, hogy lássa a doki bácsi, hogy mikor volt a legutolsó oltás. Kaptam antibiotikumot, szurit és tablettát is, és azt az utasítást, hogy nem beszélgethetek a többi kutyával addig, amíg meg nem gyógyulok. Elvileg 5 nap az egész, de már a felén túl vagyok. Ez a doktor bá sokkal szimpatikusabb, mint a másik. Idősebb, tapasztaltabb és szeret futni is. Majd ha meggyógyulok és erősebb leszek és jobb lesz a kedvem, jól megkergetem, hogy játsszon velem. Szuper lesz !!! Dr. Perfetti! Ő az én megmentőm! Meg persze a Gazdiék. De hát nekik ez a dolguk. Hogy segítsenek, ha baj van, és én is segítem őket, ha olyan esetlennek és rossz kedvűnek látszanak. Egyébként a lábam jól van, bár terveinkben szerepel, hogy egy újabb röntgenre vigyenek el. Összegezve, kutyapajtások, rövid nyaralás volt, a betegség nem kellett volna, de már változtatni nem tudunk a dolgon. Mostantól a hízás és a sok játék következik. És persze a kaka és pisitermelés.