Csak egy "pillanatra tapizásnyi" időm van!Most egy gyors jelentés következik Furmint életével kapcsolatban, amiről majd persze fogok később írni is, de annyira friss még a dolog, hogy legalább ennyit meg kell osztanom. Tegnap volt az első napja annak, hogy 8 órán keresztül egyedül hagytuk a lakásban, persze minden veszélyforrást kizártunk a számára megadott térből! Nagyon ügyesen viselkedett, nem igazán szedett szét semmit (leszámítva, hogy szétszedte az egyik pisilős pelusát apró kis darabokra), nem volt kaki, csak egy kis pisi és az is a pelusra. Tehát egyedül ügyesen, halkan szépen tartotta a lakást, vagyis nekem ez az elméletem! Aztán ki tudja, mennyi ugatást rendezett napközben. A portástól nem kaptam csúnya nézéseket és figyelmeztető szavakat a kutyával kapcsolatban. Reggel egyébként is leviszem, de most figyelek a pontos időpontokra! Reggel 7-8ig parkban vagyunk, hogy elvégezze a dolgát és mikor hazaérek 5 után, ismét megyünk a parkba! Megérzésem szerint a napot alvással töltheti el. Ma még a játékai sem voltak annyira szanaszét, ahogy eddig. A sétákat elkezdte tiszteletben tartani és nagyon élvezni, és úgy látom a viselkedéséből, hogy felém is nagyobb tisztelettel van. Remélem, ez az egész dolog, hogy egyedül kell őt hagyjuk, kicsit megváltoztatja őt pozitív irányba. És mellesleg a lábának is jót tesz, ha nem mozog annyit. A dobozát kibéleltem egy nagy párnával, így olyan kis kényelmes lett, hogy még magam is szívesen belefeküdnék. Szerintem tetszik neki! Reggel nem igazán eszik, viszont most délután, a játék és séta kombinációból hazaérve dupla adagot falt fel, mintha vizet ivott volna, olyan ütemben nyelte. Reggel pedig egy kis műanyag zacskót nyelt le, amivel itt a szupermarketben megfogjuk a zöldségeket, gyümölcsöket. Én ebből viszonylag nagy mennyiséget szoktam a zsebembe, táskámba raktározni sunyiban, ugyanis itt a kakis zacskók horribilis összegbe kerülnek. Funkcionálisan viszont teljesen megfelelő! Bár nem a lenyelésre tervezték. Próbáltam a reggeli hánytatási műveletet, de sikertelen. Ez nem annyira komoly kesztyű, mint az első alkalommal egy kórházi, vastag műanyag kesztyű.

Tehát összességében a 2 nap tapasztalata alapján azt mondhatom, eddig rendben vagyunk. Igaz, várjuk még a péntek délutánt, és akkor már kicsit bővebb infók vannak! A szobatisztaság témakörben határozott javulást látok! És ami még a nagykönyvekben levőkkel ellentétben történik, az a hazaérkezéskor van. Azaz nincs nyakba ugrálás. Álmos tekintet fogad. És nyugalom. Eddig. Aztán persze este később tombolás van, de ez normális.

A parkban egy hatalmasat játszott egy amstaff kölyökkel, ment a nagy dominálási hadművelet. Egyébként mindenki eddig megjegyezte, hogy mennyit nőtt. Ugye nem látták mostanában a „pihentetés” miatt, és most mindenki rácsodálkozik!

Video a blogon. Édesek voltak. Kis harcművészek!

Később majd még jön a beszámoló!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furmin.blog.hu/api/trackback/id/tr326560447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása