Ezen a héten több olyan dolog is történt kedves uralkodónknak köszönhetően, ami egy kisebb lázadásra buzdított minket. S habár sikerült a zendülésünket megtörnie hosszú idő eltelte után, igen kitartó ugatásával, mégis azt gondolom, gyakorlatozásnak kitűnőek voltak a műveleteink.

Hogy mire is gondolok most pontosan? Nemes egyszerűséggel a kutyanevelésre. Őfelsége nem igazán fogja fel, hogy ő nem egy kétlábú. Hiába ugrál két lábon és szívesen támaszkodik az ágy szélén vagy a széken - mintha már csak két lába lenne neki is- azt akarja, hogy tekintsük őt egyenrangú félnek. A mancsai csak úgy osztják a kis karmolásokat meg segítenek a szőnyeg sarkának apró, ütemes, módszeres kaparásánál. (Megjegyzem, ez utóbbit nagyon rossz volt látni.) A fogai hullnak, mint a legyek (vicces, hogy egyet le is csapott a héten, szintén a mancsának köszönhetően, a konyhaajtóra felugorva. Mert olyan érdekes volt, ahogy zümmögött, de legalább segített nekem, én se csinálhattam volna jobban. Ő vetett véget a légyjátéknak..). A fogzással addig nem lenne baj, míg nem vérezné össze harapdálás közben a fehér takarót, az ágyneműt, a szőnyeget. Az egyik hátsó bébi rágófoga el akart távozni a szájából, de Furmint csak úgy küzdött ellene. Mi meg el nem tudtuk képzelni, mi a vérzés oka. Végül Gazdifater kegyes volt, és kiszedte a kiálló fogat. Nem kell nagyműtétre gondolni, a Szarzsák fogínye már alig tartotta azt a menekülni vágyó darabot. Majd megkönnyebbülve végigugrálta a szőnyeget, jó kedvűen levezette a feszültséget az egyik – saját- törölközőjén, azaz szájába vette és határozott mozdulatokkal jobbra majd balra rázta kis morgásokkal kísérve.

Nincs is ennél szebb látvány. Vagy mégis. Például mikor a szőnyegre kakál. Vagy pisil. De ezt inkább hagyjuk. Egyéni szociális rabszolgaprobléma. Úgy is mondhatnám, tipikus. Aki korán kel, az ebben az esetben nem aranyat lel, hanem nem kell pisit-kakit takarítania. Mert időben leviszi a kutyát. Na, ez nem történt meg mindennap. De hogy visszatérjek történetünk címéhez, most jön az igazán lényeges rész. Malacfejűkém azt gondolta, hogy majd akkor este bebújhat mellénk az ágyba, a lábunknál horpaszthat, és csinálhatja férfi létére a büdöset is a szobába…(komolyan mondom, amit ez az állat magából kibocsát…lehet, a virsli az oka…de ezt a jutalomfalatot szereti,mit is tehetnék. Kinyitom az ablakot és –majdnem- csendben tűröm a szagot Gazdifaterrel együtt) Szóval, a technikám lényege végtelen egyszerű. A kezemet a tiltott terület elé teszem, és erősen, határozottan nemet mondok, kb. 50x, mire felfogja nagy ugatások közt, hogy az nem az ő terepe. És ez megismétlődik úgy napi 3x legalább. Az esti szeánsz az alap, körbeugrálja két lábon az ágy mindkét oldalát, egyszer Gazdifaternél, egyszer meg nálam próbálkozik. Kevés sikerrel. Ez az egész elkezdődik olyan 10 óra körül. Majd megunja kb. 10 perc után, lefekszik a szőnyegre. Hiába van saját doboza, amibe egyik rabszolga sem mehet be (nemcsak azért, mert nem engedélyezett, hisz ez minden kétséget kizáróan így van. Egyszerűen fizikai képtelenség lenne, hogy a teljes testemet begyűrjem abba a dobozba. Persze megpróbálhatnám, de azért ennyire még nem vitte el a sok kakitakarítás a józan eszemet. Kivéve a doboz takarítása esetén mászok be épp egy picit, miközben Furmint a hátamra ugrálva a hajamat rágja vagy próbálja a lábamat kóstolgatni. Értsd inkább így: harapdálni.) Éjfél körül, ill. hajnali 2 körül ismét van egy próbálkozása, de a kísérleteinek végső fázisa hajnali 4-5 közé tehető. Ekkor teljesül be az a vágya, hogy közénk telepedjen a kis sonkáival, malactestével és a lábunkon horkolva aludhasson addig, amíg akar. Ugyanis ez az az időszakasz, amikor robotként cselekszünk és zombiként viselkedünk. Kinyitod félig a szemed a hajnali napsütésre. De szép is volna. Nem igazán. Hanem arra, hogy a kutyád az arcodba ugat és a kis körmei kaparják az ágyneműt. Feleszmélsz, de még kómás vagy, leginkább zombi, mert néha el kell tántorognod a szoba másik végébe. Felemeled a kutyát és csendben felrakod mind a 9,5 kilóját az ágyra és ez a robot üzemmód. Ezt az egészet próbálod úgy megcsinálni, hogy Gazdifater ne ébredjen fel nagyon, és az aktív kutya, aki túl van a pisilésen (ergo megkönnyebbült és ettől boldog) ne ugorjon rá Gazdifaterre és kezdje el rágni a lábát vagy harapni a takaróját. Muszáj vagy lenyugtatni őt. Muszáj. Mert a rabszolgáknak is jár egy kis pihenés, legalább ilyenkor behódolsz úgy rendesen. Történt már olyan is, mikor este teljesen bezártuk a ketrecbe, hogy ott aludja végig az éjszakát. Ez minden más esetben működne, de Furmint elég aktív alvó. Ez azt jelenti, hogy forgolódik, és bármi van a dobozában, a kis lábaival azt is megzörgeti, a testével pedig arrébb mozgatja az egész dobozt min. fél méterrel. Mindezt álmában. És még a doboz fémrácsos ajtajáról nem is beszéltem. Így megegyeztünk, hogy nyitott ketrecajtós alvás lesz, az én oldalamon a földön egy takaró, ha oda szeretne lefeküdni. Ebből pedig az lett, hogy hajnali ébredéskor a ketrecajtó kivágódott, a fiatalúr nyújtózott egyet, vakarózott, megrázta minden porcikáját, és kisétált pisilni. Visszajött és úgymond felkönyörögte magát mellénk. Szeretném azt hinni, hogy kezdünk belejönni ebbe a kutyanevelésbe, azonban vannak dolgok, amik miatt néha abszolút azt hiszem, alkalmatlan vagyok rá. Az erősít meg engem, mikor a parkban mondják, hogy milyen aranyos, kedves, barátságos és nyugodt kutyus, aki nem ugrik neki a másiknak, nem nyálazza össze az embereket, és még egy morgás sem hagyta el a kis pofáját. Meg amikor azt tapasztalom, hogy hallgat rám és megérti, ha valamit nagyon nem szabad. Gondolom, hogy egyik gazdinak sem könnyű, nem is értem, mit panaszkodom. Nekem legalább van kit szolgálnom a szó megfelelő értelmében persze. Megvan a mindennapi feladatom, a testmozgást is beleértve.

Azért ma is készült egy szép alkotás. Feltehetően azért, hogy feldobja az amúgy igencsak egyszínű, már-már egyhangúnak mondható, de mégis hasat kellemesen simogató szőnyeget. A fehérrel egy vidámabb, mintásabb darabot kaptunk, ami a – mostanra egyre sivárabb- szobánkat feldobja. A szobai mérleget likvidáltuk, a bútorokat védelmi célzattal az addig megszokottól eltérő helyekre toltuk, bár az egyik éjjeli szekrényen levő lámpa még épségben van, jó volna, ha így is maradna.

Végül pedig egy kicsit átírtam az alábbi, igen népszerű mesefilm dalszövegét( A nagy Ho-Ho-Ho Horgász), Furmint végtermékére erősen célozva.

„Ha itt a nyár, ugye rabszolgám
A lapát is csak nekem szalutál”
Ő vígan ugrál, akár a tornász
Így megy a nagy Szarzsák.

Bátran ugat: puhányok he-he-he
Meg az, hogy ha-ha-ha-ha

„Van itt pisi, s egy-két kaki
Az eszed meg szét fog esni”
S cselhez sem kell folyamodni,
Ravasz ez a Furmint.

Városbéli puhányok, nyavalyások
Ha gyötör a kaki-frász
Az ablakot nyissátok gyorsan, ne szagoljátok
Amit most néktek hagytam, hallgassátok
Amit most néktek ugatok én, a nagy Furmint.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.